GeoCook StreetFood's

GeoCook StreetFood's Helyi termèk alapú Streetfood jellegű büfè december 1 és 2020.

GeoCook
Helyi termék alapú
Street Food Büfé

Magunkról:

A GeoCook Program keretében, 2016 január óta, közel 5 évig voltunk jelen a hazai közétkeztetésben, iskolabüfé üzemeltetési profillal, melyhez 2015 november 23.-án nyertük el a 2015. június 30-ig tartó időszakra a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola büféjének üzemeltetési pályázatát. Projektünk közvetlen célja

, az iskola tanulóinak és dolgozóinak kiszolgálása, olyan - az OÉTi ajánlás alapján összeállított korszerű iskolai étkeztetést magába foglaló , fiatalos és trendkövető "streetfood", hidegkonyhai készítmények és a folyamatosan megvalósuló beruházási fejlesztések eredményeképp, ebédmenü mellet, étel és italkínálat biztosítása, melyben a 40km-en belüli helyi termékek s a magyar alapanyagok felhasználása kerül előtérbe, az import, vagy kommersz késztermékek helyett. Ennek megfelelően, számos helyi, illetve környéki termelő vállalkozással alakítottunk ki beszállítói kapcsolatot, és beszállítói körünket, a szezonális termékek megjelenésével és kínálatunk bővülésével tovább kívánjuk növelni a jövőben is, helyi termelők bevonásával. A rendezvényi étkeztetések szervezése és lebonyolítása, az alkalmi vendéglátáshoz eszközök bérbeadása, illetve rövid és tartós idejű foodtruck, mozgóbolt bérlési lehetőség 2019 óta szerepel a szolgáltatásaink között.

2020 január óta, mint a vendéglátó üzletek menedzsmentjére specializálódott vállalkozásfejlesztői tanácsadóként több , azóta eredményes új vállalkozás életre hívásában és újraindításában segítettünk pénzügyi és üzletviteli valamint vendéglátóipari szakmai ismereteinkkel, több évtizedes tapasztalatunkkal.

!!!Kamionosok, fuvarozók figyelem!!! A kicsi kocsi újra "szàguld"... Májustól az Alsónémedi Kamionparkolóban vár Bennete...
10/05/2021

!!!Kamionosok, fuvarozók figyelem!!!
A kicsi kocsi újra "szàguld"... Májustól az Alsónémedi Kamionparkolóban vár Benneteket szeretettel Miklós és felesége Gyöngyvér reggeli ételek, burger és frissensültek kínálatával, házias ízekkel és pénztárcabarát árakkal!

Boldog, sikeres kötetlenebb új Esztendőt Kívànunk 2021-ben minden kedves  vendègünknek ès partnerünknek!Bízunk benne, ho...
31/12/2020

Boldog, sikeres kötetlenebb új Esztendőt Kívànunk 2021-ben minden kedves vendègünknek ès partnerünknek!
Bízunk benne, hogy jövőre màr újra talàlkozhatunk Veletek! Egyenlőre sem a piacon megmaradt üzletek eredmènyeit, sem pedig a magunkèt nem szeretnènk kènyszerből lerontani erősen kompromisszumos megoldàsokkal, így hatàrozatlan időre tolódik el az újranyitàsunk. Ugyanakkor a hàttèrmunkàk zajlanak, amivel maradunk optimistàk ès dolgozunk azon, hogy rentàbilis működèssel is újra folytatni tudjuk a tevèkenysègünket.

Lezàrult egy korszak... Köszönjük Szent Làszló Gimnàzium az elmúlt 5 èvet, amit közel teljes egèszèben veletek tölthettü...
15/08/2020

Lezàrult egy korszak... Köszönjük Szent Làszló Gimnàzium az elmúlt 5 èvet, amit közel teljes egèszèben veletek tölthettünk. A sok új ismerőst, az új baràtokat , a jó hangulatú Diàknapokat ès a közös èlmènyeket! Bízunk benne, hogy a jövőben mèg talàlkozunk Veletek, mègha most a jelenlegi pandèmiàs helyzet màs utakra is sodor bennünket! Sok sikert az új üzemeltetőnek és eredmènyes tanèvet kìvànunk valamennyi diàknak , tanàrnak ès dolgozónak! ERIKA ès NORBI

Köszönjük az idei évi bizalmatokat! Ismét egy változatos és  kihívásokkal teli,  de  eredményes  időszakot zàrtunk Velet...
20/12/2019

Köszönjük az idei évi bizalmatokat! Ismét egy változatos és kihívásokkal teli, de eredményes időszakot zàrtunk Veletek! Jó pihenést a téli szünetben, kellemes ünnepeket, a vizsgázóknak eredményes felkészülést! Találkozunk újra január elején!

Mától a mezőkövesdi üzletünkben is elérhető a bankkártyás fizetés Matercard Maestro és Visa bankkártyákkal.
06/11/2019

Mától a mezőkövesdi üzletünkben is elérhető a bankkártyás fizetés Matercard Maestro és Visa bankkártyákkal.

Sajnálattal értesítünk Benneteket, hogy az elmúlt hetek struktúrális-átszervezési és tervezési folyamatainak utolsó mome...
21/10/2019

Sajnálattal értesítünk Benneteket, hogy az elmúlt hetek struktúrális-átszervezési és tervezési folyamatainak utolsó momentumaként, az egri Katona Téri üzletünk október 22-től bezárásra kerül. Köszönjük az elmúlt 2 és fél évet Nektek , együttműködő partnereinknek a lehetőséget, illetve a vásárlóink bizalmát Eger városában. Tevékenységünk a jövőben is megmarad, illetve magasabb szintű szolgáltatásokkal egészülhet ki, amelyhez a kompetencia fejlesztési célok és változtatások teljesítései mára már elengedhetetlenné váltak. Így a további telephelyeinket a jelenlegi változás nem érinti, azonban- a lokális értékesítést a rendezvényeken való jelenlétünk egészíti ki a tervek szerint, amellyel párhuzamosan hamarosan már nemzetközi szinten is hatékonyabban fejlődni tudunk.

Lassan nyitás... Erika Kármán
18/10/2019

Lassan nyitás... Erika Kármán

Készülődünk...  Gondoskodás Alapítvány Jubileumi Jótékonysági bál. Mezőkövesd 2019.09.28.
29/09/2019

Készülődünk... Gondoskodás Alapítvány Jubileumi Jótékonysági bál. Mezőkövesd 2019.09.28.

27/08/2019

Rendkívüli heti nyitvatartàsunk az egri üzletünkben! Szerdàn és Pénteken a Katona téri üzletünk ( Piaccsarnok) a mezőkövesdi üzlet nyitási előkészületei miatt zárva tart. Csütörtökön 9-15 óráig várjuk vendégeinket! Szeptember 2--től a megszokott nyitvatartással várunk midenkit Egerben és Mezőkövesden!

Cím

Széchenyi Utca 138
Szomolya
3411

Telefonszám

+36708818959

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni GeoCook StreetFood's új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése GeoCook StreetFood's számára:

Megosztás