Chicago Pub Szentes

Chicago Pub Szentes Chicago Étterem - Bowling Pub - Biliárd Szalon Városunk, Szentes, a Tisza-folyó partján elhelyezkedő fiatalos alföldi település. Chicago "A Vad Hagyma".

Egyéni arculatát a várost átszelő Kurca-folyó jelenti, és az általa övezett Széchenyi-liget, amely Szentes legnagyobb kiterjedésű parkja, egyben botanikai és kultúrtörténeti emlék. A Tisza és a Körös folyók természeti szépsége, gazdag növényzete és állatvilága nagyban hozzájárul Szentes egyedülálló természeti adottságaihoz. Chicago-szelek szárnyán, tornyok táján. Melyik az a város, ahol a folyó nem a tóba, hanem a tóból folyik, ahonnan a legendás Route 66, vagyis "Amerika Főutcája" indul, ahol a metró a fejünk felett közlekedik, ahol Amerika legmagasabb felhőkarcolója található, ahol Al Capone hírhedtté vált? Igen, ez az egyetlen, az utánozhatatlan, az utolérhetetlen Chicago! Bár jól hangzik, ez utóbbi mégsem terjedt el, pedig a városnév jelentése ez. Az indián "sekagou" szó (a város nevét a helyiek ma is így ejtik), vad hagymát jelent. Chicago használatos eposzi jelzője a Windy City, vagyis a szeles város, nem véletlen. A Michigan-tó felől teljesen nyitott város nagyon szeles, nyáron forró és párás, télen pedig rengeteget havazik. Chicago nem csak a bűnözés, a gengszterek városa, hanem az amerikai zene egyik központja is. A Chicago nevet- akármilyen hihetetlen is- chicagoi blues zenészek vették fel, bár nevük eleinte Chicago Transit Authority volt. A zenekar a 60-as évek végén alakult, és zenei gyökereiben blues és a jazz dominál, melyet sikeresen ötvöztek a rock zene stílusjegyeivel. Érdekesség, hogy az első három albumuk dupla album volt, míg a negyedik egy quadruple. Következetességből lemezeik nevüket viselik és az éppen aktuális római számot. Felejthetetlen sikerük volt az I'm A Man feldolgozása, amelyben a vokál blues stílusa épp annyira elkápráztató, mint amennyire a szám hosszú gitár szólója fülkápráztató. Az együttes vezéregyéniségei Peter Cetera basszusgitár, ének, Terry Kath gitár, ének, és Robert Lamm orgona, zongora voltak. Az általuk meghatározott irányvonalat a kiegészítő fúvosok egyedi jazz-es hangzásvilágukkal tették még érdekesebbé: Lee Loughnane trombita, ének, James Pankow harsona, Walter Parazaider szaxofon, klarinét. Az együttes dobosa Daniel Seraphine volt. Amennyire egyedi Szentes, Chicago, és maga a Chicago Band , úgy mi is szeretnénk egyedi élményt nyújtani vendégeink számára, a zenei élmény, és a gasztronómia sajátságos világában.

📞 06702105151  Egy hét, hét nap, rengeteg finom falat! 😊
20/09/2026

📞 06702105151
Egy hét, hét nap, rengeteg finom falat! 😊

🍂Fedezd fel őszi séf ajánlatunkat, és kóstold meg, milyen ízeket álmodtunk meg erre a különleges évszakra! 🍽️ 🍁🍴Grilleze...
20/09/2026

🍂Fedezd fel őszi séf ajánlatunkat, és kóstold meg, milyen ízeket álmodtunk meg erre a különleges évszakra! 🍽️ 🍁
🍴Grillezett tonhal-steak, gremolata, krémes papardelle

🍂 Mától elérhető az új őszi séfajánlatunk! 🍂A képen egyik új kedvencünk látható:🦌 Szarvasnyak, vadas mártás, kézműves vö...
19/09/2026

🍂 Mától elérhető az új őszi séfajánlatunk! 🍂
A képen egyik új kedvencünk látható:
🦌 Szarvasnyak, vadas mártás, kézműves vörösáfonyás zsemlegombóc – egy igazán tartalmas, harmonikus őszi fogás, amiben a klasszikus ízek új köntösben találkoznak.
🎁 És ne feledjétek: nyereményjáték is fut az oldalunkon!
Ha még nem játszottatok, keressétek meg a nyereményjátékos posztunkat, és vegyetek részt benne! 😉
Várunk benneteket az őszi ízekkel! 🍂

🍀NYEREMÉNYJÁTÉK🍀🍂 Őszi séfajánlatunk hamarosan érkezik! 🍽️Mi már gőzerővel készülünk az új, szezonális fogásokkal, addig...
15/09/2026

🍀NYEREMÉNYJÁTÉK🍀
🍂 Őszi séfajánlatunk hamarosan érkezik! 🍽️
Mi már gőzerővel készülünk az új, szezonális fogásokkal, addig pedig hoztunk nektek egy kis ízelítőt néhány fotó formájában. 🤎
És hogy még izgalmasabb legyen a várakozás, NYEREMÉNYJÁTÉKOT hirdetünk! 🎁
👉 Így vehetsz részt:
1. Oszd meg ezt a posztot!
2. Kommentben jelöld meg azt a személyt, akivel szívesen elfogyasztanád a nyereményt! 🥂
🎉 2 szerencsés nyertest sorsolunk, akik egy általuk választott főételt fogyaszthatnak el éttermünkben, prosecco kíséretében. 🥂🍴

📅 Sorsolás: szeptember 27., vasárnap

Készülj velünk az ősz legfinomabb pillanataira! 🍂❤️
Sok szerencsét kívánunk mindenkinek! 🤞✨

Jó étvágyat kívánunk az ebédhez! 😊   06702105151 📞
14/09/2026

Jó étvágyat kívánunk az ebédhez! 😊 06702105151 📞

Újabb hét, újabb heti menü! 📞 06702105151
13/09/2026

Újabb hét, újabb heti menü! 📞 06702105151

  Jó étvágyat kívánunk! 😉06702105151 📞
07/09/2026

Jó étvágyat kívánunk! 😉
06702105151 📞

  06702105151 📞⚠️2 fogás együtt csak 2590.,-Ft ‼️
06/09/2026

06702105151 📞
⚠️2 fogás együtt csak 2590.,-Ft ‼️

  📞 06702105151 ⚠️2 fogás együtt csak 2590.,- Ft ⚠️
30/08/2026

📞 06702105151
⚠️2 fogás együtt csak 2590.,- Ft ⚠️

🎉Álláshirdetés🎉Ha ismersz valakit, akinek pont jól jöhet ez a lehetőség, oszd meg vele! ❤️Ha pedig Te keresel új kihívás...
29/08/2026

🎉Álláshirdetés🎉
Ha ismersz valakit, akinek pont jól jöhet ez a lehetőség, oszd meg vele! ❤️
Ha pedig Te keresel új kihívást, lehet, hogy megtaláltad. 😉

Cím

Nagy Ferenc Utca 2
Szentes
6600

Nyitvatartási idő

Hétfő 11:00 - 21:00
Kedd 11:00 - 21:00
Szerda 11:00 - 21:00
Csütörtök 11:00 - 21:00
Péntek 11:00 - 22:00
Szombat 11:00 - 22:00
Vasárnap 11:00 - 21:00

Telefonszám

+36702105151

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Chicago Pub Szentes új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória