Öreg Kőrössy Halászcsárda

Öreg Kőrössy Halászcsárda A tradicionális magyar finomkonyhák ízvilágát ötvözzük saját elképzeléseinkkel. Filozófiánk

Tradíció és folyamatos fejlődés. A múlt és a jelen konyhakultúrája.

Az 1930-as évek óta

Szegednek, ebben a Sárgának nevezett Tisza-parti környezetében álmodta meg Kőrössy József és fia magyaros vendéglőjét, amikor ezen a helyen halászcsárdát nyitott az 1930-as évek elején. Azóta étlapon van a Kőrössy halászlé és halpaprikás, a különböző roston sült halak és a túrós csusza. Az 1970-71-es nagy árvizet követően – amelynek vízszintjét az épület falán tábla jelzi - a már államosított csárdát kibővítik és felújítják. 1993-ban kerül tulajdonunkba, hogy a régi hagyományokat megőrizve, a jelen kor követelményének megfelelő, de ebbe a gyönyörű környezetbe illő, télen-nyáron nyitva tartó vendéglőt hozzunk létre, amely egyidejűleg 250 vendég kiszolgálására alkalmas. A Tiszára futó fedett és nyitott teraszt magába foglaló étterem együttesben télen-nyáron élőzene, esténként tánczene gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról. A vendéglő kialakításánál fogva kiválóan alkalmas fogadások, esküvői ebédek és vacsorák, üzleti találkozások, valamint minden olyan rendezvény megtartására, amelynek résztvevői távol a város zajától, a Tisza festői környezetében szeretnének hódolni a magyar Alföld gasztronómiai örömeinek. Az Öreg Kőrössy konyhája

Az Öreg Kőrössy sikerének titka, hogy minden ételünk tradicionális recept alapján, kiváló minőségű, válogatott alapanyagokból a legnagyobb gonddal és odafigyeléssel készül. A hagyományos Öreg Kőrössy választékon túl, az étlapon szerepel a magyar ételek színe-java. A helyszín kiváló mindazok számára, akik szeretnének egy kicsit elbújni a világ elől egy romantikus vacsora erejéig; azoknak, akik nyugodt, diszkrét környezetben szeretnének elfogyasztani egy fontos üzleti ebédet, vacsorát; illetve azoknak, akik zavartalanul, barátságos légkörben kívánnak eltölteni néhány jó hangulatú órát családjukkal, szeretteikkel. A prémium minőségű alapanyagok és a legújabb modern technológiák alkalmazása magától értetődő. A tradicionális magyar finomkonyhák ízvilágát ötvözzük saját elképzeléseinkkel, amitől igazán különleges az Öreg Kőrössy már hosszú évtizedek óta.

🍂 MEGÉRKEZETT AZ ŐSZ A TISZA PARTJÁRA! 🎃🌿 Egy finom ebéd vagy vacsora, egy pohár ital és a Tisza-part őszi hangulata… ke...
02/10/2026

🍂 MEGÉRKEZETT AZ ŐSZ A TISZA PARTJÁRA! 🎃🌿 Egy finom ebéd vagy vacsora, egy pohár ital és a Tisza-part őszi hangulata… kell ennél több? 🍁

Sütőkökös ajánlatunk is megérkezett🎃
26/09/2026

Sütőkökös ajánlatunk is megérkezett🎃

🌸🥰
16/09/2026

🌸🥰

🌿 Ma is vár a Tisza-part! 🌊Egy finom ebéd, egy kellemes vacsora vagy csak egy kis kikapcsolódás a Tisza mellett.🍽️ Finom...
31/08/2026

🌿 Ma is vár a Tisza-part! 🌊

Egy finom ebéd, egy kellemes vacsora vagy csak egy kis kikapcsolódás a Tisza mellett.
🍽️ Finom ételek • nyugodt környezet • jó hangulat

Töltsünk együtt egy kellemes napot az Öreg kőrössy Halászcsárdában! ❤️

📞 Asztalfoglalás: +36 62 495 481

🌸
27/08/2026

🌸

🎶 SZIN előtt egy kis frissítés? 🍹Ha Szegeden jártok a SZIN fesztivál előtt, ugorjatok be hozzánk egy frissítő koktélra! ...
26/08/2026

🎶 SZIN előtt egy kis frissítés? 🍹

Ha Szegeden jártok a SZIN fesztivál előtt, ugorjatok be hozzánk egy frissítő koktélra! 🍋🌿

A Tisza-parti hangulat és egy finom koktél tökéletes ráhangolódás a fesztiválra. 💚

Várunk Benneteket szeretettel! 🥂

Várunk szeretettel éttermünkben a hosszú hétvégén is! 🌸
19/08/2026

Várunk szeretettel éttermünkben a hosszú hétvégén is! 🌸

🍋🌺🌸
12/08/2026

🍋🌺🌸

Szombat este vár a jó hangulat éttermünken!🌸
07/08/2026

Szombat este vár a jó hangulat éttermünken!🌸

Várunk szeretettel éttermünkben!😊
07/08/2026

Várunk szeretettel éttermünkben!😊

Cím

Sárga Üdülőtelep 262
Szeged
6723

Nyitvatartási idő

Hétfő 11:00 - 22:00
Kedd 11:00 - 22:00
Szerda 11:00 - 22:00
Csütörtök 11:00 - 22:00
Péntek 11:00 - 22:00
Szombat 11:00 - 22:00
Vasárnap 11:00 - 22:00

Telefonszám

+3662495481

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Öreg Kőrössy Halászcsárda új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Öreg Kőrössy Halászcsárda számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória