11/06/2026
Nagy reményekkel vágtunk bele az idei szezonba, amely elején kiváló lehetőségnek tűnt az A16 Bistróval közösen megnyitni a Lemona fagyizót. Amit akkor még nem tudtunk, az az, hogy nálunk több számmal nagyobb fába vágjuk a fejszénket: a Lemona ugyanis kiváló helyszínen, lelkes csapattal és óriási fagyiétvággyal rendelkező közönséggel bír, szó szerint az első naptól.
Egy dolog az ambíció, és egy másik a realitások mezsgyéjén mozogni. A KIWI egyelőre még túl kicsi ahhoz, hogy egy ilyen remek helyet stabilan ki tudjon szolgálni a tőle megszokott minőségben – abban pedig sosem kötünk kompromisszumot.
Mivel a Lemona közel áll a szívünkhöz, nem szeretnénk, hogy éppen mi legyünk a növekedésének akadálya, ezért közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy bár fájó szívvel, de visszaadjuk a projekt ránk eső részét – a fagyik gyártását.
Bízunk benne, hogy ez a döntés hosszú távon a Lemona javára válik, és sok-sok fagyizni vágyó öröméhez járul hozzá a jövőben.
Hogy egyértelmű legyen: a Lemona továbbra is szeretettel várja a fagyizni vágyókat, de immár nem KIWI fagyival.