Camelot Középkori Étterem

Hívás Útbaigazítási információk Weboldal

Camelot Középkori Étterem Belépve rögtön udvari bolond csalogatja maga után a három méter magas páncéllovag mellett elhaladó hölgyeket és urakat a súlyos fa asztalokhoz. Nyitva:
2015.
(466)

A balatoni nyárban már jó ideje Siófok a "világ közepe", a városon belül pedig az Ezüstparton található Palace szórakoztató komplexum vonzza a legtöbb vendéget. Az idén 25 éves létesítmény a Palace Dance Club megálmodásával született, azóta pizzéria, fagyizó, pálmafákkal övezett medencés kerthelyiség és egy közkedvelt középkori étterem is épült hozzá. A Camelot korát idéző középkori étterem külsőségeiben is a lovagkort idézi: a bejáratnál kőből rakott kerítésen halad keresztül a látogató, akit odabent régmúlt idők hangulatát árasztó falak vesznek körül. Az asztaltársaság ezt követően figyelemmel kísérheti, mint készülnek a fenséges fogások, hiszen azokat szemük láttára süti-főzi a szakács. Az ínycsiklandó falatokat korhű ruhákba öltözött pincérek szolgálják fel fa- és cseréptálakban, melyekből a nemes társaság faétkészlettel vagy épp anélkül, puszta kézzel lakmározhat. A középkori dínom-dánomot a folytonosan mókázó udvari bolond vidám játéka, valamint az egykori mesterdalnokok méltó utódjaként fellépő lantosok, furulyások teszik teljessé. A Camelot középkori étterem vállalja akár céges, akár magánjellegű rendezvények igazán hangulatos és zökkenőmentes lebonyolítását is. Előzetes megbeszélés után várjuk kedves vendégeinket. Cím:
8600 Siófok
Vécsey Károly u. 20. július 3-tól
minden nap 17:00-24:00-ig

Asztalfoglalás, egyéni menü csoportok részére:
06 84 350 698, 06 30 200 8888

Cím

Vécsey Károly Utca 20
Siófok
8600

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Camelot Középkori Étterem új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória