17/09/2026
💍 „Már az első helyszínbejárásnál tudtuk, jó kezekben vagyunk.” 🤍
Kevés szebb visszajelzést kaphatunk annál, mint amikor egy pár a Nagy Nap után ilyen sorokkal gondol vissza az esküvőjére.
Különösen jó érzés olvasni, hogy a rugalmasságot, a segítséget és a közös megoldásokat emelték ki – és persze azt is, hogy az ételeinknek is sikere volt. 😊
„Ezúton is szeretnénk megköszönni Neked és Rétimajor csapatának, hogy segítettetek megvalósítani a nagy napunkat. Már az első helyszínbejarásnál tudtuk, jó kezekben vagyunk. Majd találkoztunk és elkezdtük véglegesíteni az esküvőnk részleteit és biztosak lehettünk abban, nem lesz gond.
Köszönjük a rugalmasságot, a rengeteg segítséget, nem volt olyan probléma, amit akár az utolsó pillanatban ne tudtunk volna megoldani. Az ételek isteniek voltak, a vendégek azóta is a levest es a pörköltet emlegetik.
Köszönjük a sok támogatást és további sikeres esküvőket és boldog párokat kívánunk!”
Kedves Dóri és Béla!
Köszönjük, hogy bennünket választottatok, és hogy részesei lehettünk ennek a különleges napnak! Sok-sok boldogságot kívánunk Nektek! 🤍
Ha pedig Ti még csak keresitek azt a helyet, ahol majd kimondjátok az igent, október 11-én személyesen is megismerhetitek Rétimajort Esküvői Helyszínbejárásunkon.
📅 2026. október 11. | vasárnap 10:00
✨ A részvétel ingyenes, előzetes regisztráció szükséges.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfjbSXM98ossy3C_o4q3kFX1khgAQNIDzbfH9GhnyGXiIa4Hw/viewform?