Dénes Natur Műhely

Hívás Útbaigazítási információk Weboldal A vállalkozás elérése

Dénes Natur Műhely Könyvkiadó Van a vadászati kultúrának egy olyan hordozója, amely tömegesen jut el még a vadászatot csak hírből ismerők táborába is: ez a vadászkönyv. H.

A könyvnek azért is kitüntetett a szerepe, mert általa megjeleníthetjük és kézbe vehetjük vadászati kultúránknak – egyetemes kultúránk e sajátos, mégis szerves részének – olyan területeit is, amelyek a vadászattól távol álló érdeklődők számára nem, illetve csak nehezen elérhetőek, legfőképpen pedig elülteti az olvasóban a természet tiszteletét és szeretetét. Dénes István (1949–2008) szerkesztő, könyvkiadó és gyűjtő ebben a szellemben, a természeti és vadászirodalom rajongó szeretetével, a küldetéstudat szakmai alázatával hozta létre annak idején a Dénes Natúr Műhely Kiadót. A szép könyvek megszállottját, a vadászt és családapát a nyugalom, a jó levegő, a természet közelsége hozta Zámorra, ahol az általa indított családi vállalkozás azóta is, immár csaknem két évtizede természeti, vadászati témájú könyvek kiadásával foglalkozik, és időközben valóban megteremtette a hazai könyvkiadás e szegmentumának legjelesebb, mind az alkotók és az olvasók, mind a könyvszakma körében az ország határain túl is ismert és elismert műhelyét. Számos híres tudós, utazó könyvét rendezte nyomda alá, többek között gróf Almássy László könyvét is, amelyhez dr. Kubassek János az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója írt bevezetőt, s ő adta ki az Ausztráliában élő természettudós, Dr. Hangay György életműsorozatát. Felesége és leánya immár nélküle, de az ő szellemében folytatja az általa megkezdett munkát: az itthon és külföldön élő régi és kortárs magyar vadászírók sorozata immár a századik kötetéhez közelít; a XIX. századi és a múlt század első felében alkotó szerzők már-már elfeledett vagy csak nehezen hozzáférhető munkáit, a klasszikus magyar vadászirodalom gyöngyszemeit újra az olvasók elé táró, a maga nemében egyedülálló könyvsorozat pedig már 24 kötetre duzzadt, s további hajdani, illetve kortárs magyar és külföldi vadászírók művei vannak előkészületben vagy szerepelnek a kiadó tervei között, többek közt gróf Apponyi Henrik több mint öt évtizeddel ezelőtt megjelent nagy sikerű vadászútirajza vagy P. Capstick világszerte bestsellernek számító művei.

📚 Kedves Olvasóink!✨ Kedves Meseszeretők!Örömmel osztjuk meg Veletek a hírt, hogy hamarosan megjelenik egy új mesekönyv,...
08/05/2026

📚 Kedves Olvasóink!
✨ Kedves Meseszeretők!

Örömmel osztjuk meg Veletek a hírt, hogy hamarosan megjelenik egy új mesekönyv, a "Merész kalandjai" – és már előrendelhető a webshopunkból is! 📚💛

https://www.denesnatur.hu/konyv/feher-noemi/meresz-kalandjai/

A Tisza holtágának varázslatos világába kalauzoljuk el a gyerekeket, ahol egy kíváncsi és bátor kis bikaborjú, Merész indul el élete első nagy kalandjára. Új barátaival együtt felfedezik a természet csodáit, miközben megtanulják, milyen fontos a barátság, az összetartozás és az igazi bátorság. 🌿✨

Egy szívmelengető történet barátságról, összetartozásról és a világ felfedezésének csodájáról.

📦 A könyv már megrendelhető webshopunkból!

Ha szeretnétek elsőként kézbe venni Merész kalandjait, érdemes időben leadni a rendelést. 💫

Köszönjük, hogy velünk vagytok, és együtt várjátok ezt a különleges történetet! 🤍

Könyvdedikálás a FEHOVán – találkozz személyesen a szerzővel! Szeretettel várunk minden érdeklődőt Házas József könyvded...
03/02/2026

Könyvdedikálás a FEHOVán – találkozz személyesen a szerzővel!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt Házas József könyvdedikálására!

Házas József meghatározó szerepet vállalt az Országos Magyar Vadászkamara létrehozásában, majd 5 éven át a kamara első sportvadász alelnökeként dolgozott a magyar vadásztársadalomért. Munkássága és tapasztalatai most könyv formájában is elérhetők.

🗓 Időpont: 2026.02.06. Péntek
⏰ Idő: 10:00-12:00
📍 Helyszín: Vadászati Kulturális Egyesület standja (A Pavilon 203B)

A dedikálás során lehetőség nyílik személyes beszélgetésre is a szerzővel.
Ne hagyd ki ezt a különleges alkalmat!

Év eleji akció indult ma webshopunkban!!!A "DNM26EVSTART" kuponkódot megadva a "Kosár" oldalon a KÉSZLETEN LÉVŐ kiadvány...
21/01/2026

Év eleji akció indult ma webshopunkban!!!

A "DNM26EVSTART" kuponkódot megadva a "Kosár" oldalon a KÉSZLETEN LÉVŐ kiadványokra 40% kedvezményt adunk, a kupon nem csökkenti az akciós termékek, Házas József: Játékaim című könyvének árát és a szállítási költségeket!

A kupon 2026. január 31-ig több alkalommal is felhasználható.

Friss megjelenés!Házas József: Játékaim – vadászat, vitorlázás, ejtőernyőzés"Hiszem, hogy az életet szebbé teszi az a te...
08/01/2026

Friss megjelenés!

Házas József: Játékaim – vadászat, vitorlázás, ejtőernyőzés

"Hiszem, hogy az életet szebbé teszi az a tevékenység, amit a foglalkozásunk mellett megtalálunk. Mindegy, hogy sport, természetjárás, vagy szellemi elfoglaltság - fontos, hogy szenvedéllyel éljük meg. Ez az írás nagyrészt erről szól."

https://www.denesnatur.hu/konyv/hazas-jozsef/jatekaim-vadaszat-vitorlazas-ejtoernyozes/

Az 50%-os akciónkat 2025. december 17-ig meghosszabbítottuk!!!Webshop: https://www.denesnatur.huKuponkód: "DNM25BD"
15/12/2025

Az 50%-os akciónkat 2025. december 17-ig meghosszabbítottuk!!!

Webshop: https://www.denesnatur.hu

Kuponkód: "DNM25BD"

Könyvek vadászatról és természetről

Az év LEGNAGYOBB akciója indult ma webshopunkban!!!A "DNM25BD" kuponkódot megadva a "Kosár" oldalon MINDEN KÉSZLETEN LÉV...
01/12/2025

Az év LEGNAGYOBB akciója indult ma webshopunkban!!!

A "DNM25BD" kuponkódot megadva a "Kosár" oldalon MINDEN KÉSZLETEN LÉVŐ kiadványra 50% kedvezményt adunk, a kupon az akciós termékek árát is felezi (a szállítások díját nem)!

A kupon 2025. december 1. és 14. között több alkalommal is felhasználható.

Megújult webshopunk!Új rendszer, régi és új könyvek, számos szállítási lehetőséggel (már Foxpost automatákba is) és akci...
08/10/2025

Megújult webshopunk!

Új rendszer, régi és új könyvek, számos szállítási lehetőséggel (már Foxpost automatákba is) és akciókkal várjuk vadászattal, természettel kapcsolatos könyvek olvasóit: https://www.denesnatur.hu/

Az új oldal új funkciókkal is bővül majd folyamatosan, minden újdonság és bejelentés itt a facebook oldalunkon időben megtörténik, érdemes Minket követni!

Megjelent Varga Csaba hatodik vadászkönyve! Már megrendelhető. A FeHoVán pedig személyesen is megvásárolható lesz a Vadá...
04/02/2025

Megjelent Varga Csaba hatodik vadászkönyve!
Már megrendelhető. A FeHoVán pedig személyesen is megvásárolható lesz a Vadászati Kulturális Egyesület standjánál.

Cím

Pusztazámor
2039

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dénes Natur Műhely új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Dénes Natur Műhely számára:

Parancsikonok

Megosztás