Stella Cukrászda

Stella Cukrászda Cukrászdánkat 1992-ben alapította Nagymamám - Jolika néni. Mindig is családias hangulat járta körül, a műhelytől egészen az üzlettérig.

Gyermekkorom óta sok időt töltöttem Nagymamám mellett, aki már akkor a cukrászat alapjaira, titkaira, a szakma szeretetére és tiszteletére tanított. Ennek végül meg is lett az eredménye és megszületett a következő generáció a Stella Cukrászda történetében.
Érettségi után a budapesti Gundel Szakiskolában tanulhattam cukrászként, ahol a meglévő alapokat erősíthettem meg és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny első helyezettjeként idő előtt felszabadulhattam és visszatérhettem Paksra. 23 évnyi üzemeltetés után vehettem át 2015. július 1-én a stafétát.
2016. márciusában teljes körű felújítás után üzletünk újra megnyitotta kapuit. A régi idők hangulatát idézik a falon lévő régi családi képek és eszközök, valamint a berendezések, bútorok is. Kellemes, parkos környezetben található kerthelyiséggel is rendelkezünk, ahol a belváros zajaitól kicsit elbújva, békében fogyaszthatunk el egy finom kávét, illetve süteményt. Kedvedre válogathatsz különleges süteményeink, fagylaltjaink, macaron-jaink, sós vagy édes aprósüteményeink közül. Külföldi tanulmányaim hatására egyre több különleges francia és olasz monodesszertet is készítek, amelyekből nagyobb méretű torták is rendelhetőek extravagáns megjelenéssel születésnapokra, évfordulókra. Tortarendeléseket is vállalunk különböző alkalmakra, születésnapra, névnapra, valamint eljegyzési, menyasszonyi és lakodalmi torták készítését is vállaljuk. Egyedi elképzeléseidet is kíváncsian és vállalkozó kedvvel várjuk. Kávélapunkról több, mint 15 féle kávékülönlegesség közül választhatsz, amelyet minőségi, olasz pörkölésű kávéból készítjük el Neked. Külön kérésre bármelyiket kérheted koffein- és laktózmentes verzióban is.

Ismét nagy örömmel képviseltem Magyarországot az elmúlt héten Olaszországban 🇮🇹, a Richemont Club International éves eln...
21/09/2026

Ismét nagy örömmel képviseltem Magyarországot az elmúlt héten Olaszországban 🇮🇹, a Richemont Club International éves elnöki találkozóján, a Richemont Club Hungary ifjúsági tagozatának elnökeként. 🇭🇺✨

Baráti vacsorákon 🍷 és üzemlátogatásokon 🏭 vehettünk részt olasz mestereknél és oktatóközpontokban, emellett pedig egy kicsit körülnéztünk a Garda-tó környékén, valamint Sirmione, Verona és Brescia történelmi belvárosában is. 🏛️✨

🇨🇭 A Richemont Club International svájci alapítású, egyedülálló, globális közösség, amely a pék- és cukrászszakma kiválóságait tömöríti. 👨‍🍳🌎

A klub jelenleg 11 európai ország, valamint Mexikó, Peru, Nagy-Britannia és Kína meghatározó szakmai szervezeteit fogja össze. A Richemont Club tagjai nem önkéntesen csatlakoznak a közösséghez: kizárólag meghívás és gondos kiválasztás útján válhatnak annak részévé. A tagság így nemcsak lehetőség, hanem egyben elismerés és felelősség is. 🙏👨🏻‍🍳


It was once again a great pleasure and honor to represent Hungary in Italy 🇮🇹 last week at the annual Presidents’ Meeting of Richemont Club International, as President of the Youth Section of Richemont Club Hungary. 🇭🇺✨

We had the opportunity to enjoy wonderful dinners with friends 🍷, visit Italian masters’ laboratories and training centers 🏭, and also explore the beautiful surroundings of Lake Garda, as well as the historic city centers of Sirmione, Verona and Brescia. 🏛️✨

🇨🇭 Founded in Switzerland, Richemont Club International is a unique global community bringing together outstanding professionals and leading figures from the bakery and pastry industry. 👨‍🍳🌎

The club currently brings together leading professional organizations from 11 European countries, as well as Mexico, Peru, the United Kingdom and China. Membership in Richemont Club is not open to everyone — professionals can only become members through invitation and a careful selection process. Being part of this community is therefore not only an opportunity, but also a recognition of one’s professional achievements and a responsibility. 🙏👨🏻‍🍳

Source: richemonthungary.hu

🍰🍨 Egy finom süti, egy krémes fagyi és hoppá… a Miniszterelnök úr! 🇭🇺Egy átlagos vasárnap nálunk. Nos… talán mégsem. 🤭Eg...
07/09/2026

🍰🍨 Egy finom süti, egy krémes fagyi és hoppá… a Miniszterelnök úr! 🇭🇺
Egy átlagos vasárnap nálunk. Nos… talán mégsem. 🤭
Egy szép, kora őszi hétvége - rengeteg különlegességgel és számtalan különleges Vendéggel 🤗👨🏻‍🍳

Köszönjük a látogatást és a beszélgetést is! 🇭🇺😌

🍂🌰 Eszembe jutott, hogy miért is hiányzott már az ősz…🤔💭
04/09/2026

🍂🌰 Eszembe jutott, hogy miért is hiányzott már az ősz…🤔💭

25/08/2026

Ezen a csütörtök estén újra töltsük tele a parkot élettel, együtt, Veletek! 🩵🥰🍨🍹🍕

20/08/2026

🇭🇺✨ Isten éltessen Magyarország! 🎂🎇

Roskadásig teli pultokkal:
🍰 Országtortákkal,
🍮 süteményekkel,
🥐 péksütikkel,
🥪 szendvicsekkel,
🎂 azonnal vihető tortákkal,
🍦 fagylalttal és
☕️ isteni kávékkal várunk Benneteket az egész hosszú hétvégén! 🩵

🌪️🏃🏻 Ezerrel pörgünk, hogy holnapra minden a legnagyobb rendben és készen álljon. 🎉✨Mindeközben az Ürgemezőn már elfogla...
19/08/2026

🌪️🏃🏻 Ezerrel pörgünk, hogy holnapra minden a legnagyobb rendben és készen álljon. 🎉✨

Mindeközben az Ürgemezőn már elfoglaltuk a helyünket, és a rendezvénnyel együtt természetesen a fagyizást is elkezdtük! 🛺🍨🍦😋

🎂 Az Országtorták már csak az utolsó simításokra várnak, hogy holnap végre hozzátok kerülhessenek, és méltó módon megkoronázzák az idei augusztus 20-i ünnepeteket! 🇭🇺❤️

Várunk benneteket sok-sok szeretettel egész hosszú hétvégén! 🥰
Találkozzunk a cukiban vagy az Ürgemezőn, a városi rendezvényen – a finomságokról mi gondoskodunk! 🍦🍰🎊

👉 Ünnepeljünk együtt! 🇭🇺❤️

🇭🇺🎂 Augusztus 20-tól nálunk is kapható lesz Magyarország Tortája és Magyarország Cukormentes Tortája is 🍰🍡Két helyszínen...
12/08/2026

🇭🇺🎂 Augusztus 20-tól nálunk is kapható lesz Magyarország Tortája és Magyarország Cukormentes Tortája is 🍰🍡
Két helyszínen is megkóstolhatjátok:
🛺 a városi rendezvényen, az Ürgemezőn és
🏠 a cukrászdában, természetesen 😌

Várunk mindenkit sok szeretettel addig is! 🥰😉

🆘🎂 Mint mindig, rengeteg azonnal vihető tortával is várunk Benneteket, ezen a héten is 😌🫶🏻           #торт
10/08/2026

🆘🎂 Mint mindig, rengeteg azonnal vihető tortával is várunk Benneteket, ezen a héten is 😌🫶🏻
#торт

Cím

Kossuth Lajos Utca 1
Paks
7030

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 19:00
Kedd 09:00 - 19:00
Szerda 09:00 - 19:00
Csütörtök 09:00 - 19:00
Péntek 09:00 - 19:00
Szombat 09:00 - 19:00
Vasárnap 09:00 - 19:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Stella Cukrászda új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória