Két oka is van annak.
1. Pécs főutcája, aminek 35-ös száma alatt vendéglőnk is található, története során 21 néven futott. Vagyis inkább sétált, hiszen szerencsére sétálóutca ma is. Az utca 1930 és 1991 között részben (a külső részén), majd egészében a Kossuth nevet viselte, ez az időszak pedig nagyon meghatározó a város mai étkezési kultúrájának szempontjából. Nem a korszak katonai parancsai, vagy propaganda újságainak szlogenjei, hanem a családok vasárnapi asztalán található tányérok tartalma miatt. Ez az időszak volt az, amikor még jelen volt a Kárpát-medence és a Monarchia hagyományos étkezési kultúrája, ételei és szokásai, ugyanakkor már éreztette a hatását a modernitás, annak minden előnyével és hátrányával.
2. Ha Kossuth Lajost levesszük a történelemkönyvek álmos lapjairól, egy iszonyú érdekes és összetett embert találunk: egy gyökereire és kultúrájára büszke, ugyanakkor végtelen szabadságvággyal megáldott, örökké a minőséget, a fejlődést, haladást kereső fanatikusra. Valami ilyesmi a célunk nekünk is: a közös kulturális alapcsomagunkban meglévő kedvenc ételeinket (káeurópai komfort food) fogjuk elkészíteni a lehető legjobban. Nincs újragondolás, nincs feszengés és hókuszpókusz, van viszont fanatikus eltökéltség a jóra és valami bizarr vágy arra, hogy néhány lesajnált ételt visszategyünk a felső polcra azáltal, hogy egyszerűen elkészítjük baromi jól. Kossuth Kisvendéglő - semmi csoda: ebéd és vacsora
➖
Why Kossuth? There are two reasons for this.
1. Pécs’s main street, where our restaurant is located at number 35, has had 21 different names over the years. Between 1930 and 1991, part of the street (the outer section at first) then all of it bore the name Kossuth. This period was pivotal in shaping the city’s dining culture as we know it today. Not due to military orders or propaganda newspaper slogans from that time, but rather because of what was on the plates of families’ during a Sunday dinner. This was a time when the traditional culinary culture, dishes, and customs of the Carpathian Basin and the Austro-Hungarian Monarchy were still present, while also feeling the influence of modernity, with all its advantages and disadvantages.
2. If we take Lajos Kossuth off the dusty pages of history books, we find an incredibly interesting and complex person: someone who was proud of his roots and culture, yet blessed with an endless desire for freedom, and who was always searching for quality, growth, and progress. This is our goal as well: to prepare our favorite dishes from our shared cultural heritage (Central European comfort food) as best as we can. There’s no reimagining, no pretentiousness, and no magic tricks – just a fanatic dedication to quality and a somewhat quirky desire to bring some underestimated dishes back to the spotlight simply by preparing them really well. Kossuth Bistro – no miracles, just lunch and dinner