24/06/2022
Vendelin-blog IV. Epilógus
Két hete elvágtam az ujjamat hússzeletelés közben. Annyira megszaladt a kés, hogy belevágtam nemcsak a csirke, hanem a saját húsomba is. Le kellett ragasztani. A sebtapaszról azt mondják, sokkal kevésbé fáj, ha gyorsan letépjük. Nagy levegő.
A Vendelin Étterem július 3-án bezárja kapuit.
Nem jó, így is fáj.
Hosszabban: A Vendelin Étterem édesapánk álma volt már egész kicsi korom óta. Sokat beszélt arról, hogy szeretne egy olyan éttermet, mint Huszárik Zoltán filmjében, a Szindbádban, ahol Latinovics által alakított fő- és címszereplő eszik. Olyat szeretne. Egy vendéglőt. És lett. Létrehozták, megtervezték és kinyitották Miskolc egyik legjobb részén, a széles sétálóutcán, ahol a villamos jár. És apám büszke volt az éttermére.
Aztán 2021 augusztusában édesapánk itt hagyta ezt a világot, itt hagyta három fiát és itt hagyta az éttermét is. Mi pedig küldetésünknek tekintettük, hogy ezt valahogy vigyük tovább, hogy Apa étterme megmaradjon, hogy akár régi, akár új fényében, de tündököljön. Hogy Apa büszke legyen.
De szembe kell néznünk azzal, ha valami nem megy. Nem megy az a forma, amit kitaláltunk. Megújulni pedig nem maradt pénzünk. Nem megy a növekvő alapanyagárakkal, a minden bizonnyal kiugró rezsiköltségekkel, az egyre dráguló munkaerővel és a munkaerőhiánnyal. Vagy brutálisan kellett volna árat emelni, vagy a színvonalból leadni vagy nagy összeget befektetni. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Nekünk eddig ért.
Sokat beszélgettünk egymás között a testvéreimmel. Nagyon sokat. És arra jutottunk, hogy Apa étterme nem egy konkrét hely. Apa étterme nem korlátozódik a Széchenyi út 6/B-re. Apa étterme nem az a négy fal. Apa étterme egy eszme, amit nekünk vinnünk kell. Szellemi örökség. Amivel úgy kell gazdálkodjunk, hogy egyszer majd a Három fiú étterme legyen, és apa büszke legyen. Büszke legyen az éttermére.
Most június van, június vége. Odakint tombol a nyár: ordít a hőség, a meleg nyári szél száraz port vág az arcunkba, és a rikító nyári nap szinte megvakít. Idebent viszont kicsit most megnyugvás van. Elfogadás. Feldolgozás. Behúztam a sötétítőt és ülök a közepesen hűvös szobában magam elé meredten a laptop billentyűinek klattyogását hallgatom. Nehéz. De majd innen is felállunk.
A Szabó-fiúk nem adják fel. És apa büszke lesz.
Köszönjük, azoknak, akik velünk voltak.
Gábor, Dávid és Levente
