Don Bosco Sportközpont

Hívás Útbaigazítási információk Weboldal A vállalkozás elérése

Don Bosco Sportközpont Don Bosco Sportközpont Kazincbarcika (official) A kezdetek
2011-ben fogalmazódott meg a szaléziaknál, hogy szeretnének egy tornatermet építeni. Így indult.

Aztán a sok-sok megbeszélés és tárgyalás után kialakult a sportcsarnok terve és elindult a megvalósítás. A Don Bosco Szalézi Társasága tulajdonában álló telek nagysága: 5140 négyzetméter, míg a rend alapítójáról Bosco Szent Jánosról elnevezett épületkomplexum alapterülete mintegy 3000 négyzetméter. A 2014. augusztus 31-i alapkőletétel után, napra pontosan két évvel nyitotta meg kapuit a Don Bosco Sportközpont. A beruházás összköltsége megközelítőleg 2 milliárd forint volt, ebből az állami rész 952 millió forintot tett ki. Anyagilag támogatta az intézményünk létrejövetelét a Porticus nevű német csoport is, amely egyházi intézmények segítését vállalta és persze a Szalézi Rendfőnökség, amely felelt minden egyes beruházásért. A belső
A küzdőtéren szabványméretű kézi- kosár- és röplabda, valamint futsal pálya is található, amely nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas. A mobil lelátósorokkal együtt 900 ülőhelyet tudunk biztosítani vendégeinknek. Az alsó szinten a két fallabda-pálya, az öltözők és egy kisebb regenerálódási, rekreációs részleg került kialakításra. A középső, főbejárati szinten többek között két bowling pálya, büfé, információs fal, és szabadidős terasz várja a kedves vendégeket. A legfelső szinten pedig egy nagy, 300 fős rendezvényterem szolgál helyszínül céges rendezvények, konferenciák, vagy akár esküvők, bálok lebonyolítására is.

Szombaton az 1. fordulóval elindulnak a X. Don Bosco Amatőr Bowling Bajnokság egyéni küzdelmei. A jókedv és a remek hang...
06/10/2026

Szombaton az 1. fordulóval elindulnak a X. Don Bosco Amatőr Bowling Bajnokság egyéni küzdelmei.
A jókedv és a remek hangulat garantált, remek szórakozási lehetőség egy kis versenyszellemmel megtoldva. 🙂
Az összesen 4 fordulósra tervezett küzdelemsorozat összetettbeli dobogósait díjazásban részesítjük! 🎳
Minden kedves korábbi játékost, érdeklődőt és újonnan benevezőt is szeretettel várunk! 😊

📢‼ FIGYELEM! FIGYELEM! ÁLLÁSLEHETŐSÉG A DBS-BEN! ‼📢Takarítói munkakörbe keresünk férfi kollégákat. Olyan férfiak jelentk...
30/09/2026

📢‼ FIGYELEM! FIGYELEM! ÁLLÁSLEHETŐSÉG A DBS-BEN! ‼📢

Takarítói munkakörbe keresünk férfi kollégákat.

Olyan férfiak jelentkezését várjuk, akik egészségügyileg és fizikailag is panaszmentesek, 💪 illetve nem "ijednek meg" a seprűtől, lapáttól, esetleg egy kis szék-és asztalpakolástól sem. 🙂

Cserébe rendezett munkakörülményeket és rendben tartott, tiszta környezetet, jókedélyű, segítőkész kollégákat ajánlunk. ☺️
A munkavégzés két műszakban történik (délelőttös és délutános), nyitvatartásunk szerint hétvégén is.

Ajánlásokat, továbbosztásokat, ismerősök figyelmének felhívását, előre is nagyon szépen köszönjük! 🙏
Várjuk a leendő munkatársak jelentkezését személyesen a Don Bosco Sportközpont Információs pultjánál, egy rövid önéletrajzzal, elérhetőséggel! 😉

További részletekről a befutott jelentkezések után személyes találkozón adunk tájékoztatást! 😎
"Légy vidám és tedd a jót!" 🙂

Megszerezték első győzelmüket a bajnokságban a Szalézi DSE-s fúk, hiszen a Kisvárda együttesét sikerült felülmúlniuk a D...
28/09/2026

Megszerezték első győzelmüket a bajnokságban a Szalézi DSE-s fúk, hiszen a Kisvárda együttesét sikerült felülmúlniuk a DBS-ben rendezett hazai találkozón! 👏
Szép volt fiúk, így tovább! 💪
Férfi kézilabda, NBII B csoport:
Szalézi DSE - Kisvárda 33-28 (19-18)

A táncos lábú csöppségek is kitettek magukért a hétvégén, hiszen az Aprók Tánca délelőttjén nagy kedvvel és lelkesedésse...
28/09/2026

A táncos lábú csöppségek is kitettek magukért a hétvégén, hiszen az Aprók Tánca délelőttjén nagy kedvvel és lelkesedéssel követték a táncoktató néni minden mozdulatát. ☺️
Megérdemelten fogyasztották a finomságokat a táncóra végén, mi pedig köszönjük a részvételt!
"Légy vidám és tedd a jót!" 🙂

Pénteken Mini WIFI-re gyűltek össze a fiatalok a DBS-ben. 🥳Volt itt minden, kézműveskedés, kavicsfestés, bajnokságok, im...
28/09/2026

Pénteken Mini WIFI-re gyűltek össze a fiatalok a DBS-ben. 🥳
Volt itt minden, kézműveskedés, kavicsfestés, bajnokságok, imádság, almás pite sütés, no és persze jókedv 🙂 a köbön! 🥧🍎
Köszönjük mindenkinek a részvételt és segítséget! 🙏

Ezen a hétvégén évadnyitó táncházba várjuk a legkisebbeket szülőkkel, nagyszülőkkel és minden kedves érdeklődővel együtt...
21/09/2026

Ezen a hétvégén évadnyitó táncházba várjuk a legkisebbeket szülőkkel, nagyszülőkkel és minden kedves érdeklődővel együtt. 💃🕺
"Légy vidám és tedd a jót!" 🙂

A tegnap esti idénynyitó DBS-Sajó Kvíz fordulónkban nagyon szoros végjáték után a Rockers ünnepelhetett győzelmet. Egyet...
15/09/2026

A tegnap esti idénynyitó DBS-Sajó Kvíz fordulónkban nagyon szoros végjáték után a Rockers ünnepelhetett győzelmet. Egyetlen ponttal ugyan, de többet gyűjtöttek a Quantum, Telihold párosnál, akik így holtversenyben másodikok lettek. 👏
Gratulálunk minden résztvevő csapatnak és szeretettel várjuk vissza a most távolmaradtakat is! ☺️

Hazai pályán játszotta első szezonbeli mérkőzését a Szalézi DSE. Sajnos jobbak voltak a vendégek, de akkor is hajrá fiúk...
13/09/2026

Hazai pályán játszotta első szezonbeli mérkőzését a Szalézi DSE. Sajnos jobbak voltak a vendégek, de akkor is hajrá fiúk! 🤾‍♀️
Legközelebb szeptember 26-án 18.00-tól játszanak a DBS-ben Novák Tamás fiai, a Kisvárda ellen. 💪
Férfi kézilabda, NBII B-csoport, 1. forduló:
Szalézi DSE - Hajdúnánás 28-37 (14-17)

Jövő héten újra indul a DBS-Sajó Kvíz bajnokságunk is!Új idény, új kérdések, mindenki tiszta lappal, új esélyekkel indul...
08/09/2026

Jövő héten újra indul a DBS-Sajó Kvíz bajnokságunk is!
Új idény, új kérdések, mindenki tiszta lappal, új esélyekkel indul júniusban bajnokavatással zárul a szezon! 🥳
Minden eddigi és ezután csatlakozó, érdeklődő csapatot szeretettel várunk! 🤩🤔

Hazai pályán, átalakult csapattal, új edzővel és vereséggel kezdte az új szezont a BSK női kézilabdacsapata. 🤾Az újszilv...
07/09/2026

Hazai pályán, átalakult csapattal, új edzővel és vereséggel kezdte az új szezont a BSK női kézilabdacsapata. 🤾
Az újszilvási székhelyű, ám a hazai meccseit Cegléden játszó vendégek egy góllal ugyan, de jobbak voltak a hazaiaknál. 😐 Legközelebb október 3-án játszanak a DBS-ben a lányok, most 3 idegenbeli mérkőzés következik.
Kézilabda, NB I/B Női, 1. forduló:
Borsod Sport Klub - ENUSE 32-33 (15-17)

Cím

Szent Erzsébet Sétány 2
Kazincbarcika
3700

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 22:00
Kedd 08:00 - 22:00
Szerda 08:00 - 22:00
Csütörtök 08:00 - 22:00
Péntek 08:00 - 22:00
Szombat 08:00 - 22:00
Vasárnap 08:00 - 22:00

Telefonszám

+3620/314-8470

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Don Bosco Sportközpont új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Don Bosco Sportközpont számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória