Dó-Ri Café-Büfé

Dó-Ri Café-Büfé Ez a gödöllői Dó-Ri Café Büfé hivatalos Facebook oldala. A hivatalos weblapunk a http://www.doricafe Mindketten nagy családból származunk.

Kertész Richárd és Halmos Dorottya vagyunk a cégalapítók. 2008. óta egy párt alkotunk az életben, és 2014. év vége óta – amikor is családi összefogásból megalapítottuk cégünket, a Richi Fish Kft.-t - a munkában is. Diákéveink alatt tanultunk a sokrétű mezőgazdaságról, kereskedelemről, idegenforgalomról, kommunikációról, oktatásról és közgazdaságról is. Az így megszerzett ismereteinkre és a családu

nk tapasztalataira alapozva Gödöllőn egy kis kávézó-büfét nyitottunk. Célunk az volt, hogy biztosítsuk ezzel saját létfenntartásunkat, és ez által biztos alapokra építve megvalósítsuk távolabbi terveinket is. Kettőnknek összesen hét testvére van. Szüleink és nagyszüleink tanait követve, nem indultunk neki a nagyvilágnak, mint annyian, hogy a Világ más tájain boldoguljunk, hanem elhatároztuk, hogy Itthon próbálunk szerencsét. Terveink nem csupán a vendéglátásra korlátozódnak. Mivel szeretjük a természetet, és kiemelkedően fontosnak tartjuk Földünk vizeinek és élővilágának óvását, s mind ezt a szeretetet szeretnénk a nálunk fiatalabbaknak is átadni azoknak az idősebbeknek a bevonásával, akik hasonló módon gondolkodnak, olyan szabadidős tevékenységek szervezésével is elkezdtünk foglalkozni, amelyek révén ezt megvalósíthatjuk. Nem csupán eladni szándékozunk különféle általunk kitalált és gyártott termékeket a jövőben, hanem pozitív nyomot szeretnénk hagyni magunk után az emberek lelkében és gondolkodásában is, a magunk egyszerű módján, minden hivalkodástól mentesen.

♥️♥️♥️
24/10/2021

♥️♥️♥️

16/01/2021
Sok sikert kívánunk az angol érettségihez! ;)
07/05/2015

Sok sikert kívánunk az angol érettségihez! ;)

Ezt olvastátok már? :)
27/03/2015

Ezt olvastátok már? :)

Mert vannak emberek, akik az Aranykor felé menetelnek...

Dó-Ri Café-Büfé
27/03/2015

Dó-Ri Café-Büfé

BORS megjelenés!
27/03/2015

BORS megjelenés!

Cím

Gábor Áron Utca 2-10
Godollo
2100

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dó-Ri Café-Büfé új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória