11/07/2026
‼️ Szenzációs árakkal búcsúzom ‼️
Kedves Vendégeim, Ismerőseim, Barátaim!
25 évet töltöttem az érdi vendéglátásban, remélem, hogy ez idő alatt sokak számára tudtam biztosítani a minőségi és kulturált szórakozás, kikapcsolódás lehetőségét, most azonban eljött az ideje, hogy egy másik területen is kipróbáljam magam. A Szieszta számomra elsősorban nem az anyagi forrásról szólt, hanem a közösségről és a kapcsolódásról. Az új fejezetben, amit nyitottam az életemben, más formában ugyan, de szintén a közösséget igyekszem szolgálni és reményeim szerint hozzájárulni ahhoz, hogy élhetőbb helyet teremtsünk mindannyiunk számára. Ám be kell látnom, hogy mindkét tevékenység száz százalékos erőbedobást igényel, így szomorúan ugyan, de a legendás sárga pólómat egy időre szögre akasztom. Jelen terveim szerint a búcsú nem végleges, csak átmeneti, ha más formában is, de reményeim szerint a jövőben is közöm lesz az érdi vendéglátáshoz a Szieszta révén, a kor igényeihez igazodva. 😉
📢 Most azonban szeretettel invitálok még mindenkit egy utolsó találkozásra ebben a formában! 📢
A Szieszta még a következő napokon tart nyitva:
🗓️ július 11. (szombat) 18:00-01:00
🗓️ július 17. (péntek) 18:00-01:00
🗓️ július 18. (szombat) 18:00-01:00
🎇 Egy jó hír még számotokra, hogy ezeken a napokon akciós árakkal várlak titeket a készlet erejéig:
🍺 Minden csapolt és üveges sör (a minőségi cseh és bajor import sörök is!) egységesen 700 Ft!
🥃 Minden, az itallapon eddig 1000 Ft feletti szeszesital egységesen 1000 Ft!
🥃Minden, az itallapon eddig 1000 Ft alatti szeszesital egységesen 600 Ft!
Gyertek, ünnepeljük meg az elmúlt 25 évet! 🎉🎆🥂
Hogy még egy kis vidámság legyen a dologban, a képen a Szieszta elődjében, a Kékmátrix Klubban csapolom a sört éppen egy remek farsangi buli alkalmával, török basának öltözve... 😄 És jöhetnek kommentben is a sziesztás, vagy akár mátrixos képeitek, emlékeitek! 😉