14/09/2026
Utolsó este Magyarországon… 🇭🇺❤️
Most, hogy itt ülök az utolsó magyarországi estémen, valahogy egymás után jönnek elő a képek az elmúlt napokból.
És furcsa… mert nem a megtett kilométerek jutnak eszembe.
Nem az, hogy hányszor ültem autóba, hányszor pakoltam ki és be, vagy hogy néha mennyire fáradt voltam.
Hanem Ti.
Élénken él bennem, ahogy Szombathelyen elkezdődött az egész, és átadtam az első boxokat. Akkor még előttem volt szinte az egész ország, és fogalmam sem volt róla, mennyi mindent fogok kapni ettől az úttól.
Emlékszem, ahogy Zalaegerszegen vártatok rám. Ahogy Sümegre már szinte az utolsó erőmmel estem be, és az a jó leves akkor tényleg aranyat ért. 😄 Ahogy Keszthelyen olyan szeretettel fogadtatok, mintha régi ismerős érkezett volna.
És arra is, amikor késő este, már sötétben megérkeztem Paksra, Ti pedig még mindig türelmesen vártatok rám.
Emlékszem Dombóvárra. Az ajándékokra, amiket hoztatok, arra, ahogy beszélgettünk és beszélgettünk… aztán egyszer csak rápillantottam az órára, és rájöttem: nekem bizony már rég tovább kellene mennem. 😊
Kalocsát sem fogom elfelejteni. Elfoglaltam az aznapi szállásomat, aztán még este, szinte az éjszakába nyúlóan jöttetek a pizzériába a boxokért. Mosolyogtunk, beszélgettünk, átadtuk őket, aztán én aznap este már tényleg csak belezuhantam az ágyba.
Másnap pedig újra tovább.
Harta, az a kis eldugott benzinkút…
Dunaújváros… Székesfehérvár…
és közben kisebb települések, parkolók, benzinkutak, találkozási pontok.
Mindegy volt, hogy nagyvárosba érkeztem vagy egy olyan helyre, ahol talán életemben először jártam. Ugyanazt éreztem mindenhol: hogy vártok rám.
Székesfehérváron még azt is mosolyogva fogadtátok, hogy a tervezettnél hamarabb sikerült odaérnem. Egy telefon, egy üzenet, és már jöttetek is. És megint az ajándékok, a kézfogások, a beszélgetések…
Aztán újra nyakamba vettem Nyugat-Magyarországot.
Pótolni kellett azokat a helyeket is, amelyek az első nap a repülő késése miatt kimaradtak. És Ti Győrben, Vértesszőlősön, Sopronban ugyanazzal a türelemmel és szeretettel fogadtatok.
Sopronban csodálatos volt Veletek lenni. ❤️
És ekkor még hátra volt az ország másik fele…
Kelet-Magyarország.
Szolnokon máig előttem vannak az ölelések, ahogy megérkeztem.
Aztán Kecskemét…
Kecskemét nekem mindig több lesz egy állomásnál. Különleges helye van az életemben, ezért oda mindig egy kicsit más érzés megérkezni.
Majd Kiskunfélegyháza, Szeged…
Emlékszem arra a borongós szegedi napra. A parkolóra, ahol vártatok, ahogy folyamatosan érkeztetek, beszélgettünk, mosolyogtunk, és már azt terveztük, hogy mikor jöttök majd ki hozzánk Barcelonába.
Aztán tovább olyan helyekre, ahol korábban talán még soha nem jártam.
Orosháza. Békéscsaba.
Jó volt új helyeket megismerni, és jó volt hosszú idő után újra visszatérni olyan városokba is, amelyekhez már volt valamilyen régi emlékem.
Aztán jött Debrecen.
Az ottani fogadtatás egyszerűen fenomenális volt. Külön szeretném megköszönni a debreceni Hotel Divinusnak azt a vendéglátást és figyelmet, amit kaptam. Vannak dolgok, amelyek messze túlmutatnak azon, hogy az ember valahol megszáll egy éjszakára. Ez ilyen volt. Köszönöm. ❤️
És egyszer csak elérkezett az utolsó nap.
Korán indulás. Nyíregyháza, Tiszavasvári, Tiszaújváros, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Salgótarján, Balassagyarmat…
És kilométerről kilométerre egyre inkább éreztem, hogy ennek az egésznek lassan vége.
De ugyanaz történt az utolsó napon is, mint az elsőn.
Vártatok.
Jöttetek.
Mosolyogtatok.
Megöleltetek.
Beszélgettünk.
És valahol útközben rájöttem, hogy ez az egész már nagyon régen nem a Mystery Boxokról szól.
Hanem Rólatok. Rólunk. Erről a közösségről.
Biztosan kihagytam most városokat, falvakat, találkozásokat és embereket. Higgyétek el, nem azért, mert kevésbé lennének fontosak. Egyszerűen lehetetlen lenne minden egyes pillanatot és minden egyes embert felsorolni.
De mindenkit viszek magammal emlékként.
Néha vannak időszakok az ember életében, amikor úgy érzi, mintha egy álmot élne.
Nekem ez ilyen volt.
És ennek az álomnak most egy kis időre vége.
Holnap vissza Barcelonába. Új feladatok várnak, szerdán már Barca-meccs… az élet pedig megy tovább. 🔵🔴
De egy valamiben egészen biztos vagyok:
visszajövünk. ❤️
Hogy mikor?
És hogy legközelebb mit találunk ki?
Azt egyelőre maradjon a mi titkunk… 😉
De aki ismer minket, az tudja, hogy valószínűleg nem fogunk túl sokáig nyugton maradni.
Köszönöm, Magyarország. 🇭🇺
Köszönöm Nektek.
Elképesztőek vagytok.
Jó volt Veletek. Nagyon. ❤️
És még egy fontos dolog!
A Mystery Box története ezzel még nem zárult le teljesen. A budapesti és Pest megyei átadások folyamatosan zajlanak, ezeket a munkatársunk végzi, és ezen a héten mindenki maradéktalanul megkapja a boxát.
Azokról sem feledkeztünk meg, akik felé bármilyen elmaradásunk van. Ezek pótlásán is folyamatosan dolgozunk, és minden elmaradást rendezni fogunk.
Mert ezt csak egyféleképpen lehet befejezni: úgy, hogy mindenki megkapja azt, ami jár neki. ❤️
És aztán…
majd meglátjuk, mit hoz a következő fejezet. 👀
