26/09/2026
Túra előtt, vagy után is betérhettek hozzánk. ❤️💓
🌳❤️ Megnyílik a Turul Szíve Kardiotanösvény ❤️🌳
📢 Tisztelt Látogatók!
📅 Szeptember 27-én 10:00-kor megnyílik a Turul Szíve Kardiotanösvény Tatabányán, a Turuli Parkerdőben! 🌲🥾
A tanösvényt a Budapesti Szent Ferenc Kórház által létrehozott, ,,ÚT AZ EGÉSZSÉGHEZ” kardiotanösvény-program keretein belül állami támogatással, együttműködő partnerek közreműködésével a Vérteserdő Zrt. létesítette. 🌿❤️
A kardiotanösvény egy szabadidős mozgásprogram, ahol egy túra keretében visszajelzést kaphatunk szívünk egészségi állapotáról. ❤️ A program egészségesek, valamint szív- és érrendszeri vagy magasvérnyomás – betegséggel élők számára egyaránt ajánlott fel nem ismert betegség esetleges kiszűrése céljából, rendszeres mozgás és önellenőrzés céljából. 🚶♀️🚶♂️💚
Ehhez szakmai alapon két útvonal lett kialakítva, melyek mentén információs táblák kerültek ki, ahol először nyugalmi, majd a későbbi megállóknál terheléses pulzust kell mérni. 📋❤️ A túra végére kialakul egy kép, hogy mennyi a pulzus nyugalmi helyzetben és ez hogyan változik kisebb-nagyobb terhelésre. 📈
A túra során mért pulzusadatokat egy túralapra kell feljegyezni, melyek azt követően kiértékelésre kerülnek. 📝
A pulzus mérhető pulzusmérő órával, valamint manuálisan, ütőérre szorított ujjal. ❤️⌚ A túrához érdemes nordic walking botot használni, mely segítségével megnövelhető a pulzusszám. 🥾🌲
A megnyitót követően lehetőség nyílik vezetett túra keretében bejárni a tanösvény rövidebb útvonalát. A túra jelentkezéshez kötött, 3 turnus indul, 3 x 8 fővel. Így az első 24 jelentkezőt tudjuk fogadni a megnyitó napján.🚶♀️🌳
A jelentkezés lezárult.
ℹ️ További információ:
http://www.szentferenckorhaz.hu/ut-az-egeszseghez
Természetesen túrákat folyamatosan hirdetünk a megnyitó napját követően is, mely időpontokat itt Turul Szíve Kardiotanösvény Facebook oldalán, illetve a Vérteserdő Zrt. honlapján és Facebook oldalán () is közzétesszük.
Budapesti Szent Ferenc Kórház
Vérteserdő Zrt.
Szent Borbála Kórház
Élő Környezetért Felelős Minisztérium
Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Gerecse Kapuja
Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület