20/08/2026
Ahogyan azt korábban beharangoztam itt, az idei Zempléni Fesztivál szervezésében Mácsai Pál volt a Barátszer Lakásétterem vendége. Dilemmáztam hogy irjak-e erről az eseményről, s ha igen, vajon mit és hogyan. Ha nem írok, az béna, hiszen mégiscsak Mácsai Pálról van szó, ha pedig írok, akkor a helyzet alighanem ugyanez, ugyanebből az okból. Az argentin futballzseni, Lionel Messi kapcsán bő évtizede komoly polémia alakult ki a nemzetközi sportújságírói, futballszakírói körökben amiatt, hogy a játékára elfogytak a szavak. Minden magasztosat leírtak róla, ugyanazokat ismételték, a jelzők koptak, közhelyessé váltak. Mindeközben Messi egyre jobb teljesítményt nyújtott a pályán, játéka egyszerre lett letisztult, taktikus és virtuóz. Csak erről már nem nagyon lehetett mit mondani. Azt hiszem, ez lehet a helyzet Mácsai Pállal is, s ezzel le is vettem magamról a terhet a továbbiakra nézve. Szóval, Mácsai Pál volt a vendég, akiről persze tudtam hogy kicsoda, olvastam, hallgattam pár vele készült interjút is korábban. Azt is érzékeltem, hogy nála nem pusztán népszerűségről beszélhetünk a közönség vonatkozásában, hanem egyfajta csodálatba oltott tiszteletről és szeretetről. De sosem láttam őt játszani, nem hallottam élőben beszélni, nem voltam tagja a rajongótábornak. Amikor kiderült, hogy a fesztivál szervezői meghívták, éppen zajlott az új köztársasági elnök személye körüli polémia. Ő is egyike volt annak a 16 közismert személyiségnek, akik nyílt levélben javasolták államfőnek Polgár Juditot, ez a hír pár napig számtalan helyen idézve lett a közösségi médiában is. Amikor már vagy a háromszázadik kommentet olvastam arról, hogy nem rossz ötlet Polgár Judit, de még jobb lenne Mácsai Pál, kezdtem kicsit aggódni. Ha őt választják, nem tud jönni. Mi lesz a programmal és velem? A dolog aztán másként alakult, de hagyjuk is a mindenkori köztársaságot, Mácsai Pál megérkezett a fesztiválra, én izgatottan készülni kezdtem, s hogy inspirálódjak kicsit, előző este elmentem Sárospatakra, hogy megnézzem és meghallgassam a Műhelylátogatás című előadását A Művelődés Házában. Versek között átkötő szövegeket mondott, vagy átkötő szövegek között verseket, zömmel olyanokat (mármint verseket), amiket időnként én is szoktam mondani magamban, vagy ha senki sem hall, hangosan is. De ezek a versek saját előadásomban túl nagy hatással már nincsenek rám, még úgy sem, hogy tényleg részei a mindennapjaimnak (Tóth Gyula nevű, egykor volt munkatársam például "bádogos és vízvezeték-szerelő" néven szerepel a telefonomban). Mácsai Pál ezekkel a versekkel, azzal, ahogyan ő tolmácsolta a jól ismert sorokat, olyan világokat nyitott ki, ahol sosem jártam azelőtt, a létezésükről sem tudtam. Nem is annyira a színészi zsenije volt rám elemi hatással, a tehetség és az évek, évtizedek alatt elvégzett hatalmas munka, hanem az a kivételes képessége és tudása, ahogyan ő a kultúrát közvetíti. Ehhez foghatóban nem volt még részem. Szóval, ültem a telt házas nézőtéren, a körülöttem lévő arcokon áhítat, az enyémen (bár nem láttam) kétségbeesés. Mégis, mit fog ő nálam holnap az udvaron csinálni, negyven ember előtt, nem lesz-e egy kínos Mácsai Pál-simogató jellege a dolognak és egyáltalán. Arra gondoltam, mégis jobb lett volna, ha őt választják köztársasági elnöknek. Másnap aztán eljött, kért egy kávét, kisvártatva egy másikat, majd a felkészült és szellemes Seres Gerdával jó hangulatban és fesztelenül beszélgetett. Mesélt gyermek-és ifjúkoráról, a színházigazgatói megbízást követő életről, tervekről, a saját könyvéről, amin dolgozik.
Hogy mit mondott a helyről és a házról, az talán a pillanatnak szólt és kicsit talán nekem is, szóval megtartom magamnak, s ezúttal hangulat- és ételfotókat sem posztolok. Hiszen ez most tényleg nem a reklám helye, hanem a köszöneté. A közönségnek, a Zempléni Fesztivál szervezőinek és Mácsai Pálnak.
Szoboszlay Marcell felvétele.
