Zaj Café Glosszák

14/04/2026

Vissza a gyökerekhez

Isler 2.

Semmi újdonságot sem árulok el azzal, hogy szeretem az islert. Hasonlít kicsit ez a vonzalom a sajtosrolóhoz, azzal a kis különbséggel, hogy az isler sokkal közkedveltebb volt – és maradt, így imádata nem annyira kirívó, és talán a csalódások mértéke is kicsit visszafogottabb. Nem a számuk alacsony, sőt... de az kijelenthető, hogy az átlag isler általában ad egy kis élvezeti értéket, így ritka, hogy fogyasztásuk a sajtosrolóhoz hasonló önmarcangolásba csapjon át.

Apropó! Tudtátok, hogy az isler létezett csoki nélkül is, cukormázzal a tetején? Én még ettem ilyet kiskoromban, bár ne ettem volna! Emlékeimben borzalmas csalódásként él, azóta százszor feltettem magamnak a kérdést: gyanús, világosbarna csillogó felülete nem volt elég riasztó? Minek kellett egyáltalán megkóstolni? Úgy képzeljétek el az érzést, mint egy téli hidegben vágyott forró csokit, ami óriási csalódást kelt: durván kispórolták belőle az anyagot, savanyú és vízizű. Csak annyi a különbség, hogy esetünkben a mosogatólé hangulat gyomorforgató érzése helyett cukorsokk és totális ízhiány okozta a megrázkódtatást. Mindehhez párosult a fogcsikorgató roppanás, sőt inkább törés (sokan pont emiatt nem szeretik a dobostortát), ami minden falatot fogászati beavatkozás-esélyessé tett. (írom most mindezt egy fogorvosi rendelőben)

De vissza a finom islerekhez, a mába, földrajzilag hozzánk, a Zaj Cukrászdába.

Gondolhatjátok, én évek óta próbálkozom, és próbálkozom, és próbálkozom, de aki rendszeres vendég nálunk, az tudja, még sosem volt isler a pultban. Szilvi mindig tiltakozott, mondván, macerás, pepecs, idősigényes, tdrága. Persze, a piroslekváros linzer csoki-csíkokkal bolondítva azért nyújt némi kárpótlást, de nem ugyanaz! Szóval három és fél éve küzdök a valódi islerért, ráadásul úgy, hogy nem is tudtam, miről maradtam le igazán.
Aztán most tavasszal, anélkül, hogy beszéltünk volna róla, elkészültek az első islerek. Inkább meg sem kérdeztem, mi hozta az ihletet, el ne múljék! Félve kóstoltam meg az elsőt, nem mintha valaha is csalódtam volna Szilvi sütijjeiben, de ez az örökérvényű kedvenc mégiscsak más.

Tudjátok, van az a ritka, hitetlenkedő érzés, hogy „na de ezt hogyan?!” Miből ered a különbség minden korábbi tapasztalathoz, élményhez képest? Pici, egyszerű, ránézésre már-már „vacak” ez a süti. Talán pont ezért ilyen meglepő, amikor egy olyan kiegyensúlyozott ízorgiába harapsz bele, ami csak rá jellemző! A semmi másban nem használt, diós-vajas, roppanós tészta (tévedés ne essék, nem linzer!), a savanykás lekvár és a valódi csokiból készült bevonat tökéletes egyensúlyt alkotnak, melyet kiegészít a négy réteg más-más, mégis harmonizáló textúrája. Mennyei élvezet, ráadásul egy pici formátumban, ami csökkenti a lelkiismeret-furdalást...

Összefutott a nyál a szádban? Mert nekem igen! – pedig a mai „adagom” már megettem, és nem szegem meg a szabályt: naponta csak egy isler, soha nem több!

(Valószínű, a legtöbben nem értitek, hogy miért „Isler 2.”, hiszen sima Isler című glossza sosem volt. Úgyhogy tessék sokat-sokat visszatekerni, és megkeresni az okát!)

cafe.zaj.hu/

Megoszthatod, felhasználhatod, de kérlek maradjon a link és jelöld: Zaj Café glosszák

09/04/2026

Ismerkedjünk

Beszélgettek, cseteltek egymással, de elbizonytalanodsz a találkozó előtt

Az internetes társkeresés már csak ilyen. Látsz egy facebook profilt, és soha nem tudhatod, mennyire torzítja a valóságot. Képek, hangulatok, bejegyzések, szavak, mondatok, gondolatok. Előre megtervezetten, vagy spontán, beállítva, jobb esetben természetesnek tűnően, de valamiért pont azok a fotók, linkek, hangulatok, mert bőven volt miből válogatni, ilyen világban élünk, csőstül áll rendelkezésre a hulladék tartalom! És most mindegy, hogy pont Neked, a te kedvedért, rád várva, téged célozva, benned reménykedve készült az összeállítás, vagy a nagyvilágnak, barátoknak, irigy kollégáknak, követőknek, ismerős-ismeretleneknek épült-szépült-fejlődött a maszlag, de annyi biztos, hogy az ott nem Ő, hanem legjobb esetben is torz tükörképe, amely ezer lencsén és maszkon át mutat belőle valamit, és neked, kedves ismeretlen, még elképzelésed sem űlehet, hogy ennek mennyi köze van a valósághoz, főleg, hogy amikor készült, épült, kiegészült, akkor még alkotója sem tudta, hogy igazából milyen képet fog mutatni róla a végeredmény, vagy éppen aktuális pillanatkép, hiszen soha sem profi kampány-stáb állt mögötte, építette, segítette őt, nem mintha – s ezt most aktuál-politikailag bizton állíthatom – a legtöbb profi által épített habos-babos mese a random-intuitív profilnál valaha akár egy fabatkával is többet ért volna.
Szóval épített valamit, amiben persze benne van Ő is, hiszen a képek őt ábrázolják, meg kutyáját, macskáját, gyerekét, családját, ebédjét-italát, virágját és kiskertjét, köszöntését, bánatát, születését, halálát, ami éppen szóba került, útba esett, eszébe jutott vagy küldték neki, valahogy a körülmények, a másodperc vagy a könnyű gombnyomás varázsa esetleg a rászánt küzdés és idő úgy hozta, hogy megmaradt abból a napból, percből, utazásból, s Te most ezt látod belőle, ami alapján véleményt alkotsz, konzekvenciát vonsz le, s talán kicsit el is csodálkozol. Mert az azért felsejlik, hogy valami nem stimmel!
Olyan ez, mintha filmet néznél a moziban, amiből százával vágták ki a képkockákat, de amíg nem kerül sorra a következő, addig kimerevítve bámulhatod az utolsót, s bosszankodva kérdezheted: na de mi történt közben, addig, hova tűntek az összefüggések, miért pont ezt a képet látom, s tulajdonképpen, így értelmetlenségében, összevisszaságában mit is érdekel engem ez az egész?!?! Mert ha még egyáltalán összeáll valamiféle történet, az is nagyon fura, minimum szürreális, érzésed szerint igaztalan, eredeti szándéktól elrugaszkodott.
Vicc így az egész, oszt’ mégis napról napra lecsúszik a torkunkon. Na nem a moziban, azért a vetítőgép általában egész jól működik, s a filmkockák is szépen sorakoznak egymás után. De a szósölmédia-valóság megetet, felkavar, lealáz, befolyásol minket. Nincs mit tenned, hova bújnod, te is áldozat vagy, nincs páncél, ami megmentene tőle!
De még nincs itt a vége. Mert az „esetleges” manipulatív szándék még fel sem merült. Magára ne vegye a nyájas olvasó, nem róla beszélek (hihi – dehogynem), csak egy olyan világban, ahol a marketinges már nagyobb király, mint az atomfizikus és orvosprofesszor együttvéve, hogy várhatnánk el magunktól, kis senki-porszem halandóktól, hogy ne csábuljunk el, s a látszólagos tömeget, akiket követőknek, ismerősöknek hívnak, s jobb (?!) esetben már „K” betű áll a számuk után, ne próbálnánk lelki vagy üzleti céljaink alanyává tenni. S ha de, akkor a látszat-keltés bizony céllá válik, s immáron nem véletlen, ártatlan, s ha eléri célját, ha nem, a manipuláció ténye immáron evidencia.
.. vagy fordítva... bejön a maszlag, erős a vágy, összejön a találkozó.

Megjelenik a másik, valódi az arca, torzítás-mentes a hangja, sajátja a gondolata, igazi a mozdulata, ott van, jelen van, érzed az illatát, rezgését, őt, magát, a hús-vér embert teljes valójában, mert bár felöltözött, mégis az addigiakhoz képest szinte meztelenül, Ő áll előtted, nem digitális-virtuális-álomvilág-béli lenyomata!

Pozitív csalódás? Életre szóló szerelem? Esetleg óriási pofára-esés?! – csak az első pillantás, puszi, esetleg csók után tudod meg!

08/10/2025

Miért veszélyes a jó kávé? (s hol keressük, ha ragaszkodunk hozzá...)

Lassan három éve játszom a ma már nem is annyira hobbi barristát, talán nagyképűség nélkül mondhatom megtanultam kávét készíteni, meg is ittam belőle rengeteget, azt hiszem, tudom, milyen az igazán jó kávé, és hozzá is szoktam rendesen. És itt kezdődnek a bajok.

Bármerre is járjak a világban, legyen kíváncsiság, ébren-maradási vágy, vagy csak egy kis megpihenés, beszélgetés a cél, bizony jó kávét inni egyáltalán nem egyszerű. Tény, én csak Európa néhány országáról tudok személyes tapasztalatok alapján beszámolni, de szinte mindegy, hogy gazdag vagy szegény környéken járunk-e, vannak-e az országnak komoly kávé-készítő-fogyasztó hagyományai: a tipikus, bárhol elfogyasztható kávé általában középszerű, rosszabb esetben pocsék, néha tényleg ihatatlan.

Persze, tisztelet a ritka kivételnek! De sajnos ezek a kivételek nem könnyen kerülnek az ember látókörébe. Az egyik esély a nagyon exkluzív étterem, ahol egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy valami vacak fekete löttyel rombolják a menüsor élvezeti értékét. Ráadásul a kávé sokszor az utolsó „fogás”, így pont annak keserű (és most nem a jó értelemben vett), csalódást-keltő íze fog a vendég szájában, s végül tudatában megmaradni! Nem jó ómen, figyelnek is rá, hogy elkerüljék minden komolyanvehető helyen.

De mivel kevesen engedhetik meg maguknak, hogy felsőkategóriás éttermekben kóstolgassák az oda illő speciality kávét, így ezt a vonalat most nem is feszegetem tovább.

Inkább mesélek egy szép emlékemről, amely a mai napig jó érzéssel tölt el.
Talán két éve is elmúlt már, hogy gyerekeimmel egy bő fél nap szabadidőhöz jutottunk Győrben, s mivel a városi kötelező sétán már túl voltunk, így elgondolkodtunk, merre is induljunk, hogyan töltsük el a nyakunkba szakadt délelőttöt, kora délutánt. Nem volt szép idő, borús, esős őszi nap virradt ránk, így evezni, bicajozni az egyébként oly kellemes környéken szóba nem jöhetett. Hát beültünk az autóba, irány Szlovákia, egy kis történelem, kultúra, a Felvidék.

Érsekújvár, Galánta, végül Nyitra került utunkba, ahol a főutcán beszerzett ehetetlen sütemények következtében (ritkán dobok első harapás után édességet a kukába, de itt több is így végezte) megelégeltem a lutrit, régi barátunkhoz a Google Maps-hez fordultam, van-e a környéken egy jó kávézó, ahol leülhetünk, megmelegedhetünk, s nem utolsó sorban a szomorkás időben autókázás okozta álmosságunkat egy jó kávéval csillapíthatnánk.
Jó kávét a főutcán a legritkább esetben mérnek, a belváros mellékutcái mindig reménytelibbek, ott a szarból már nehezebb megélni, s ez fordítva is igaz: az igazán jóért ennyi kitérő sokaknak megéri a fáradtságot. Így vettem észre a térképen a belváros határán, a központtól pár perc sétára árválkodó Moka kávézót (https://www.facebook.com/mokacoffeeshop/), amely szépen felújított, de kicsit búskomor épületek szorításában búvik meg, ahol szinte biztos, ide véletlenül senki sem vetődik el. Vagy a Google hozza ide, vagy tudatosan ide indult, s érkezik.

Egy 30 körüli fiatalember, maga a tulajdonos állt a kis üzlet, tipikus, óriás-kávégép uralta speciality kávézó pultja mögött, s olyan lelkesedéssel, szeretettel készítette el kapucsínómat, hogy rögtön beszélgetésbe elegyedtünk, hogy megtudjam, nem olyan régen nyitott, régi vágya teljesült, hogy saját kávézója legyen. Elmesélte, hogyan válogatja, szerzi be, kísérletezi ki, s végül micsoda műgonddal készíti a kávét minden vendége számára. Volt miért hallgatni, őszintén mondhatom, nagyon kevés helyen ittam annyira finom, lágy, s mégis karakteres kávét, mint ott. Az elsőre automatikusan választott világos pörkölésű után muszáj volt a sötétet is megkóstolni, s nyugtázni, bizony a jól elkészített minőségi kávét még a sötét pörkölés sem ronthatja el!

Bár hívtam, hogy látogasson el hozzánk, azóta nem találkoztunk, de most örömmel látom, hogy ma is 4.9-e van, működik, a lelkesedés és minőség ott is jó fogadtatásra talál. Esküszöm, mikor arra járok, ha másért nem is, egy fantasztikus kávéra beugrom hozzá.
Nem fizet érte, nem is tud róla, ingyen van és kéretlen a reklám, de örömmel javaslom: menjetek, kávézzatok egyet nála ti is!

cafe.zaj.hu

Megoszthatod, felhasználhatod, de kérlek maradjon a link és jelöld: Zaj Café glosszák

11/09/2025

Anyu

A tavasz volt a kedvenc évszaka. Tudta, hogy az az utolsó, és bár soha nem panaszkodott, fájdalmát, félelmeit, mint egész életében, akkor is magában tartotta, ezt, ha csak egyetlen egyszer is, de kimondta.

Nem emlékszem, hogy korábban, halála előtt is ennyire húztak volna az évszakok. De azóta, bár hál’Istennek minden esélyem megvan rá, hogy legyen még sok tavaszom, mégis sokszor eszembe jut anyu, és az évszakok. A természet körforgása, az ősz és a tél biztos eljövetele, ami egy bizonyos kor után, egészségesen is az idő megállíthatatlanságát, az öregedést, végső soron az elmúlást szimbolizálja.

Amikor már tényleg tavasz van, és nem csak a naptár szerint kéne jó időnek lennie, azonnal elfog az érzés, bárcsak örökké így maradna, megállna a körforgás: a sok fény, a kellemes idő, az egyre hosszabb nappalok, az álmodozó várakozás! De persze eljön a napforduló, óhatatlanul beüt a nyár, a kánikula, a vakáció, amiről júniusban még könnyű elhinni, hogy sohasem ér véget, júliusban áltathatjuk magunkat azzal, hogy még hátra van belőle egy egész hónap, de augusztusban észrevesszük, hogy bizony már rövidebbek a nappalok, hűvösebbek az éjszakák, és szoktathatjuk magunkat a gondolathoz, hogy itt van az ősz, itt van újra…

Persze ez is egy gyönyörű évszak, sőt, sokak számára nem csak vetekszik a tavasszal, hanem szebbnek is látják nála! Én is, mint természet-imádó ember, ámulva nézem a millió színnel őszbe forduló hegyeket-völgyeket, élvezem a nyári kánikula után beköszönő, sokszor hosszúra nyúló kellemes, aktív élethez pont passzoló hőmérsékletet, de valahol mégis ott motoszkál bennem, hogy ez megint a vége valaminek, s bár a távolban ott toporog, kopogtat egy új kezdet, az bizony még nagyon messze van!

És ez az ősz egy pillanattal még a többinél is szomorkásabb. Pont tíz éve, hogy anyu meghalt, azt az őszt már nem érhette meg. Véletlen, hogy a természet múlásával együtt ment ő is? A sors akarta, ő döntött így? Nem tudjuk, csak megállunk egy pillanatra, felidézzük emlékét, de könnyeinkkel küzdve felállunk, s amint azt az élet diktálja: megyünk tovább. Még tízszer, hússzor, negyvenszer… nem tudhatjuk, ez a meglepetés, a bizonytalanság, a legbelső félelem.

De annyi biztos, hogy minden ősszel mi is meghalunk egy picit…

23/07/2025

Most is itt ülök bent, és jól eső érzéssel olvasom újra az Eindhoveni járatot, emlékszem vissza Jens-re és népes családjára, arra a kora-tavaszi esős napra. A nyár nagyon más, a helyem sem kellett átadnom már réges-régen, a vendégek, hacsak nem tűzi a nap, inkább a teraszon hűsölnek, gyorsan továbbállnak, inkább egy tóparton, vagy legalábbis a hűvös parkban töltik az időt.

De nem aggódom, ez a nyár is gyorsan elrepül, már egy hónapja is megvan, hogy rövidülnek a nappalok, az aszályos idő sem tart örökké, jól fog jönni még ez a kis menedék, és talán újabb történetek is kikerekednek az itt induló beszélgetésekből.

Addig is olvassátok újra, vagy először az Eindhoveni járatot, akkor is, ha éppen ti is nyaraltok valamerre, és akkor is, ha az utazás, repülés ezen a nyáron esetleg csak álom...

Az eindhoveni járat

Ott szoktam üldögélni. Na nem a Wizz-Airen, hanem a kávézó belső helyiségben. Ha jön egy nagyobb csoport, szívesen átadom a helyem, de szeretek ott lenni. Olyan kellemes az atmoszféra, pedig minden ezellen beszél: átjáróház, mögötte a bolt, áthallatszik minden beszélgetés. Nem is kényelmes a kanapé, két párna kell az ember háta mögé, hogy tíz perc után ne fájón nyilalljon a dereka. A kőasztal száz kiló. belerúgni, nekimenni nem érdemes, bárki próbálta, ő húzta a rövidebbet. Kicsi is, alacsony is, igazából nem jó semmire!

Mégis szeretem, és nem csak én, hanem a vendégek is. Érdekes, egy kisebb társaság még nem érzi a hangulatát, de ha már öten, vagy többen vannak, akkor megjön a varázs...

Ők heten voltak, anyuka, apuka meg az öt gyerek, úgy 6 és 18 között. Fiúk, lányok vegyesen. Két nagy bőrönd, három cabin-size baggage, meg a hátizsákok. Jó nagy kupleráj, szép kis felfordulás. Bátor szülők!

Nem fogyasztani jöttek, inkább csak időt tölteni, és az ilyenkor bizony ólomlábakon jár. Persze, hozták a minimum elvárhatót, de poharaik, csészéik, az az egy-két tányér immáron üresen álltak a mozdíthatatlan asztalon. A kisfiú már édesanyjára hajtott fejjel aludt, a többiek unott képpel, álmosan nyomkodták telefonjukat.

A hangulat mélypontján léptem oda, nem is indult könnyen a beszélgetés. Jens láthatóan zavarban volt, kellemetlenül érezte magát, már-már szabadkozott, hogy felfordulást okoznak, foglalják a helyet. Kora délután indult volna a gép, de SMS-t kaptak, hogy csak nyolcra menjenek ki a reptérre! - így hát hamarosan indulnak is...

Maradjatok csak nyugodtan, hova mennétek ebben az esőben délután ötkor? – válaszoltam immáron leülve közéjük az odafordított kis székre.

Ismerős volt a helyzet, három gyerekes apaként át tudtam érezni, milyen elveszett ilyenkor az ember. Sehol egy jó ötlet, hogyan kéne elütni a hirtelen nyakunkba szakadt extra időt. A nagyok már-már rosszallón pillantanak rád, számon kérve a „B” tervet, ami persze nincs, hogy számolhatnánk már előre az effajta malőrökkel? A kicsik egyszerűen fáradtak, unatkoznak, nem értik még, hogy az utazás, a szórakozás is hozhat egy pillanat alatt ilyen váratlan szituációt. Persze a csöpörgő eső sem segít, nem mintha a sok batyuval olyan könnyű lenne újra nyakunkba venni a várost.

Szülőként belénknyilal, mennyire szerettünk volna egy igazán kellemes hétvégét, együtt a gyerekekkel, sok beszélgetéssel, jókedvvel, aztán mindig közbejön valami, a tökéletes, ha egyáltalán létezik olyan, sohasem sikerül.

Hosszasan beszélgettünk, sorba jöttek a szokásos témák: időjárás és politika, bevándorlás és háború, infláció és az USA (pont abban az időben készültek Trumpot másodszor megválasztani), mind-mind szóba kerültek. Néha lazább irányba kanyarodtunk, Jens dicsérte meseszép városunkat, a magyar konyhát, feleségét a gyönyörű lányokról áradozva ugratta. A kevésbé ciki témáknál a nagyok is hallatták hangjukat, de néha még a legkisebb is felfigyelt, pedig hiányos holland-tudásom miatt angolul folyt a diskurzus.

Immáron ólomlábait levetve szaladt az idő, tényleg közeledett az indulás pillanata. A felszabadultság és sajnálat vegyes érzésével búcsúzkodtunk, addigra már a gyerekek is kibékültek a helyzettel, sőt, úgy tűnt, hogy átbillentek a mélabún, szép emlékként fog megmaradni számukra ez a szomorkásnak induló nap is.

Kisbuszt hívott, másban ennyien nem fértek volna el. Kikísértem őket az utcára, mintha saját családom indulna távoli utazásra. Az autó – jobb híján – megállt az úttest közepén, gyors bepakolás, gyerekek számba vétele, hosszas elköszönésre nem maradt idő, így is türelmetlenkedett már a felgyülemlő kocsisor.

Mindenki bent... egy kézszorítás, s rövid mondat, mely azóta is fülembe cseng:

- Ezért az odúért örökké hálásak leszünk!

cafe.zaj.hu/

Megoszthatod, felhasználhatod, de kérlek maradjon a link és jelöld: Zaj Café glosszák

16/07/2025

Pöttyetlen túrórudi

Kéremszépen én megpróbáltam! Kemény hétvége volt, és minden igyekezetem ellenére hatástalan... Így sajnos ma is imádom a túrórudit, de kezdjük az elején.

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még nem volt tízféle túrórudi a boltok polcain, és az ötös, hatos, tízes összezacskózott családi kiszerelés sem létezett, sőt, a saját márkás termékek többsége is ismeretlen volt itthon, én már akkor is szerettem a túrórudit. Mondjuk ez már akkor sem volt meglepő, mivel jó gombócartúrként, szinte minden édesség pusztításában erős voltam!

Emlékszik még valaki azokra az időkre, amikor nem tudtok az Aldi, Lidl, Pennymarket ismeretlen volt? Mármint itthon, mert nyugaton évtizedekkel korábban nyitottak ezek a láncok. Na azokra az időkre, amikor még ott sem nyitottak ki, végkép nem emlékszik senki!

Szóval a kétezres évek elején jártunk, a hipermarketek fénykorában. De volt már egy korai próbálkozó, úgy hívták Plus Diszkont. Narancssárga-kék színben pompázott, és amolyan első fecske volt akkor, amikor még nem untuk meg a városszéli óriásokat, és családi program volt órákig mászkálni a regalok között puszta időtöltés, rosszabb esetben a család anyagi lehetőségeit kis mértékben meghaladó, félig-meddig felesleges dolgok hazacipelése majd évekig kerülgetése céljából.

Arra nem emlékszem, hogy ezen óriások kitalálták-e már akkor a saját márkás termékeket, volt-e „tesco-gazdaságos-túrórudi”, de azt biztosan tudom, hogy Plus Diszkontos már létezett. Kék csomagolás, az eredeti pöttyöshöz hasonló pici, 30 grammos kiszerelés (óriás akkor még nem is volt), mindez 48-as kínálókartonban a polcra kitéve.

Gondoltam egy nagyot a péntek délutáni nagybevásárlás közben: itt az ideje leszokni a túrórudiról. És hát ugye, kutyaharapást szőrivel, annyit kell megenni belőle, hogy véglegesen elmenjen a kedvem tőle. Két bontatlan karton volt a boltban, a maradék néhány darabbal nagyvonalúan nem foglalkoztam, jusson a többieknek is valami!

Egyszerű a matek, közel 100 darab túrórudival kezdtem a hétvégét. Vasárnap kora délutánig tartott, estére már hiányérzetem volt! Az eredményt ebből már kitalálhatjátok... És bár soha többé nem vettem egyszerre ennyi túrórudit, amennyire a tegnap estére vissza tudok emlékezni... leszokni sem sikerült róla!

cafe.zaj.hu

Megoszthatod, felhasználhatod, de kérlek maradjon a link és jelöld: Zaj Café glosszák

02/07/2025

A Sajtosroló nekem így utólag is tetszik (nem minden glosszával vagyik így) és népszerű is. Másnak is "beakadt" ez a gyerekkorunkat visszaidéző, fura képződmény. Azóta is vettem-ettem sajtosrolót, és képzelétek, még jó is volt közötte... Még el is gondolkodtam, hogy talán picit jobb az arány, mint amit a történetben, annak idején leírtam.

Sajtosroló

Ez már perverzió. Evett már valaki jó sajtosrolót? Na jó... én igen, de ritka, mint a fehérholló: százból talán egy!

Van, aki nem is érti, sokan rá sem néznek, meg sem kóstolnák soha. És itt vagyunk mi, akiknek becsípődött ez is... mánia, gyerekkori sérülés! Odalépek a pulthoz, meglátom... oh... kiáltok fel – persze magamban, vagy legalább halkacskán: van sajtosroló!

Látszik rajta, hogy nem ropog. Hűtőben áll, kitudja mióta, Persze, a töltelék miatt muszáj. Belülről a krém áztatja, kintről a párától szívta meg magát: sűrű, nyúlós tészta, sehol a friss ropogás! Ráadásul a legtöbb helyen nem is maguk sütik a „rolót”, megveszik valahonnan, már akkor is többhetes, és mire betöltik, állott vacak az egész.

Pedig... az isteni, mikor beleharapsz és hallod a tészta reccsenését a fogad alatt. Aztán szétáramlik szádban a lágy belső, a csodálatos krém-költemény, többféle sajtból - pikánsból és semlegesből megfelelő arányban kikeverve, krémesítve, finoman fűszerezve, hogy legyen íze, de azért nem túl tolakodó, csodálatos egyensúlyi állapot!

Két vége reszeltsajtba mártva, selymes, érett, esetleg füstöltsajtból, durvára reszelve, úgy az igazi! Aprónak tűnő részlet, mégis fontos, nem csak díszítés: mikor beleharapsz, ez az első, s az élvezet végén, a túloldalon, majd az lesz az utolsó is, ami nyelvedhez ér.

Ha ragadós-tapadós, íztelen „trappista” (micsoda szégyen, hova süllyedt itthon ez az anno oly nemes francia sajtköltemény), akkor az instant csalódás, s innen kezdve már nem csodálkozol a gyomrodat megfekvő, semmitmondó, vajas – margarinos (oh, anyám!) krémen sem, s miközben próbálod szádból gyomrodba letolni a tapadós masszát, lopva körülnézel, lenne-e hely, ahova titkon, észrevétlenül kiköpheted.

Haragosan teszed fel a kérdést magadnak: Már megint minek?! Miféle mazochizmus ez, hányadszor csalódsz, s hány kell még, hogy soha többé meg ne vedd!

Aztán megint, s újra beleharapsz, hisz ott van még a fele. Mi tiltja meg, hogy visszatedd a zacskóba, s egy jól irányzott mozdulattal a szemétre vesd? Mi történhetett annak idején veled, hogy már megint képtelen vagy ellenállni, muszáj újra meg újra jól megrágni, a túloldali sajtgumóig végigenni, s égő, háborgó gyomorral órákon át megszenvedni értelmetlen torkosságod következményeit?

Mindig eldöntöm, hogy ez volt az utolsó. Soha többé, köszönöm, elég! De a gyomorégés elmúlik, a zord emlékek a múlt homályába vesznek, pedig még csak hetek teltek el. Aztán szembe jön egy pékség, cukrászda, vagy egy száz év távlatából ittmaradt csemegebolt, és ott van a pultban, kínálkozik a polcon az a fránya sajtosroló. Szarul is néz ki, s ennyi pénzért finom biztosan nem lehet!

Azért egy pillanatra elbizonytalanodom, de a végén mégis megveszem...

cafe.zaj.hu

Megoszthatod, felhasználhatod, de kérlek maradjon a link és jelöld: Zaj Café glosszák

27/06/2025

Szerencsére ti is szeretitek a kókuszgolyót, így nem kell nagyon ajánlgatnom ezt a történetet. Annyit elárulhatok, hogy a helyszín valódi, a cukrászdát Kispest egy eldugott utcájában kell keresni, és a történetnek is egész sok alapja van...

Call now to connect with business.

26/06/2025

A kávéházak létezésük első pillanatától fontos szerepet játszottak a társadalmi életben, az emberi kapcsolatokban. Nagy találkozások, viszontlátások és első randik helyszíne, kibékülések és összeveszések köthetők ide. A valódi üzletek kávéházakban köttetnek, és az összeesküvések, konspirációk is innen indulnak. Ezer oldalakat lehetne ezekről a találkozásokról szóló történetekkel teleírni, a So very much ezen sokezerből talán egy...

25/06/2025

Én azt hittem, és most is úgy gondolom, hogy a Kavarty az egyik leghangulatosabb történetem, főleg a rövidek, koraiak közül. Ennek ellenére nem örvend nagy népszerűségnek, talán a címe miatt.

Én szeretem a "kavarty" szót, legyen bármennyire értelmetlen is. A ty betű a magyar nyelvben is ritka, és csak egész kevés idegen nyelvben használják, ejtik valamilyen formában (biztos nem t-y betűpárként leírva), pedig olyan kellemes, bensőséges, lágy a hangzása... én ambicionálom, hogy minél több ty-betűs szavunk legyen!

Lehet, hogy számotokra nem mond semmit ez a kavarty szó, halandzsának tűnik, gyorsan rájöhet az ember, hogy a kavar, kavargat ige a kiindulás. HIvatalosan a "kavargatás" alak lenne a fogalom, de ez számomra csúnya, minimum személytelen.

Pedig elmerengeni, lassan, céltalanul kevergetni egy csésze kapucsínót, kikapcsolni a környező, zajos világot, az egy igazán személyes, intim pillanat. Na számomra ezt jelenti a "kavarty"...

24/06/2025

Az egyik legtöbb reakciót, érzelmet kiváltó történet, melyet édesapám emlékére írtam. Ő sajnos lassan három nincs közöttünk, és tényleg nagyon szerette a kakaót. Minden így volt, semmit sem kellett hozzátenni, csak egy kis utazás az időben, emlékek rendezgetése, és máris összeállt a kerek egész...

23/06/2025

Nem is tudom már, hogy április harmadikán miért is posztoltam rögtön két történetet. Az isler továbbra is kedvencem, így nem véletlen, hogy ez a látszólag egyszerű, mégis ezerarcú süti rögtön "munkásságom" elején feltűnt a főszereplők között.
Viszont, ha belegondolok, az elmúlt hónapokban többször ellent tudtam állni az előre tudhatóan vacak, de a pillanat hevében számomra oly kívánatos islereknek, így tényleg elgondolkodtató az írás terápiás haszna-jellege!