05/06/2026
❤️ Csigatészta, emlékek és generációkon átívelő tudás ❤️
Ma édesanyámmal csigatésztát készítettünk. Miközben a kezünk alatt sorra készültek a kis csigák, órákon át beszélgettünk, nosztalgiáztunk és felidéztük a régi időket. Pont úgy, ahogyan annak idején a nagymamáink tették a konyhaasztal mellett.
Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt számomra a házi tésztakészítés sokkal több, mint egy gasztronómiai hagyomány. Történetek, családi emlékek, szeretet és olyan tudás kapcsolódik hozzá, amely generációról generációra öröklődik.
A videót nézve szerintetek kinek jár gyorsabban a keze? 😊
Be kell vallanom, hogy a rutin és az évek még mindig anyukám oldalán állnak. Rengeteget tanultam tőle, és a mai napig tanulok. Ezért végtelenül hálás vagyok neki. ❤️
A mai készülődésnek külön apropója is volt, hiszen már a június 20-i Múzeumok Éjszakájára hangolódunk a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház -ban. Az este során többek között csigatészta és számos más hagyományos házi tészta készítését is bemutatjuk majd.
A nyár pedig idén is mozgalmas lesz. Nagy örömünkre a Budakeszi Tájház gyermektáborában és a budajenői Karitász gyermektáborában is találkozhatunk a gyerekekkel, akikkel együtt fedezzük fel a házi tésztakészítés világát.
És ami számunkra talán a legizgalmasabb: idén nyáron két alkalommal is megrendezzük a Mrs. Kitty's Pasta Cottage saját gyermektáborát. 🥰
Már most izgatottan készülünk rá, hiszen nincs nagyobb öröm annál, mint amikor a gyerekek büszkén mutatják meg a saját kezűleg készített tésztáikat, és közben észrevétlenül egy régi hagyomány részeseivé válnak.
Hiszem, hogy ezeket az értékeket érdemes továbbadni. A kisfiamnak, a gyerekeknek, és mindenkinek, aki nyitott arra, hogy a mai rohanó világban egy kicsit leüljön az asztalhoz, és alkosson a két kezével.
Találkozzunk a nyári programokon! ❤️🍝
Ti kitől tanultatok először tésztát készíteni?
Nagymamától, édesanyától vagy valaki mástól? Meséljétek el kommentben! 👇