Steiner Kristóf, Méthana (2026)

"Mind ugyanabból az anyagból valók vagyunk - a fa a fejünk fölött, a kő a lábunk alatt, a madár, a vadállat, a csillag - egyek vagyunk mind, egy cél felé haladunk. Napi reggeli inspiráció, és személyes szupport: www.facebook.com/kristofsteinerinspiration

Főzőkurzusok, workshopok, vegán receptek online és élőben: www.facebook.com/kristofskitchen

Travelling foodie blog recommending the best plant based-friendly eateries: www.facebook.com/vegancookouting

Minimalist lifestyle blog: www.facebook.com/kristofsteinerblog

YouTube: www.youtube.com/kristofskitchen

Kulináris-kulturális programjaink Görögországban: www.kristofandnimi.com

17/09/2026

Három év józanság?! Mi lett belőlünk… ;D

Az alkoholmegvonás odáig vezetett, hogy baktériumokat és élesztőgombákat etetünk cukorral, aztán boldogan megisszuk, amit készítenek.

A kombucha és a vízkefir először csak egy újabb konyhai kísérlet volt nálunk.

Aztán lett belőle két hatalmas befőttes üveg.

Majd tele lett a hűtő - és sorra születtek a saját fejlesztésű ízek.

Kávé és datolya.

Eper, csili, és lime.

Körte rozmaringgal, és fahéjjal.

Most pedig már a görögországi elvonulásaink egyik fénypontja a kombucha kóstoló.

Mert ha az alkoholtól el is búcsuztunk, arról az élményről nem mondunk le soha, amikor valami különleges kerül a poharunkba, és… koccintunk.

Félreértés ne essék, senkit sem vetünk meg, aki szereti a jó bort, vagy a finom koktélokat - ezeket is kínáljuk a vendégeinknek.

Mindig azt mondom: imádom, ha körülöttem becsiccsentenek, mert az emelkedett hangulat valahogy engem is megrészegít.

Akkor is, ha közben épp “csak” grapefruitos vízikefirt kortyolgatok.

De hogy mik, azaz kik ők tulajdonképpen?

És miért mondják mostanság oly sokan, hogy a bélrendszerünk a második agyunk.

Erről szól az új YouTube-epizódunk is, melyben megmutatjuk, hogyan készülnek nálunk ezek az élő italok, hogyan ízesítjük őket, és hogyan tartsuk boldogan azt a földönkívülinek tűnő lényt, aki az üveg tetején úszkál…

Ha “film nézés” közben segít írásban is követni a metódust, az Így is ehetünk című intuitív szakácskönyvünkben megtalálsz mindent, és még annál is többet.

Ha pedig inkább a pontos mennyiségek és fix alapanyagok embere vagy, akkor van „szájbarágós” változatunk is - amelyben egy kis meglepetést is elrejtettünk a kötet angol nyelvű változatának megjelenésével kapcsolatban. Pssszt!

A cikket - benne a videóval - keresd a kommentek között. Csirió!

15/09/2026

Ruff Bálint törvényjavaslata történelmi pillanat a magyar LMBTQ+ emberek és Magyarország számára.

Több ponton lebontaná a gyermekvédelemnek álcázott homofób és transzfób propagandatörvényt.

Hatalmas eredmény, ha valóban kikerül a köznevelési törvényből a homoszexualitásról szóló felvilágosítás tiltása.

Az iránymutatás becsülendő.

Ha valami jó irányba mozdul, azt értékelnünk kell, akkor is, ha még távol állunk a céltól.

Ezzel párhuzamosan pedig ugyanilyen fontos tudatosítani magunkban, hogy hosszú még az út.

Ez nem azt jelenti, hogy semmisnek tekintenénk a progressziót - azt jelenti, hogy nem elégszünk meg vele, ha a semminél valamivel többet kapunk, miközben pont annyi jár nekünk, mint bárki másnak.

Sok, súlyosan diszkriminatív rendelkezés ugyanis továbbra is érintetlen marad - ezekről pedig beszélnünk kell, mert ha nem tesszük, könnyen belecsúszhatunk a „pinkwashing" jelenségébe.

Ez világszerte, politikai és nagyvállalati szinten is alkalmazott eszköz, melyet hol tudatos PR-lépés, hol valós jó szándék, de hiányos tárgyi tudás mozgat.

Azt jelenti: a q***rbarát kommunikációt alkalmazó rendszer következetesen performatív módon áll ki a jogilag elnyomott közösségért, amellyel „jó pontokat" gyűjthet náluk és a szövetségeseiknél.

Hangsúlyozom: nem vádolom Magyarország kormányának kommunikációját - helyette minket, civileket intek óvatosságra, és ösztönzök eszmecserére, cselekvésre.

Szeretjük a politikusainkat Pride-felvonulásokon látni, és jó hallani a Somewhere Over the Rainbow-t a miniszterelnök Insta-posztjának aláfestő zenéjeként.

Mindez nagyban segíti a társadalmi szintű szolidaritást.

De az LMBTQ+ emberek akkor lesznek biztonságban Magyarországon, ha a változás nem áll meg ennél a törvényjavaslatnál.

Más jogszabályokban, és az Alaptörvényben ugyanis továbbra is maradnak egy demokráciában vállalhatatlan jogsértések.

Ezek felülvizsgálatához szakmai és jogi tapasztalattal rendelkező szervezetek tudására is szükség van - mint a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnesty International Magyarország, és a TASZ.

Az Alaptörvényben továbbra is ott van „a születési nemnek megfelelő önazonosság" védelme - ami alkotmányos szinten tagadja meg a transz és nem-bináris emberek önazonosságának elismerését, ahogy az a kitétel is, hogy „az ember férfi vagy nő".

Megmaradtak olyan rendelkezések is, amelyek az LMBTQ+ emberek láthatóságát és jogait a gyermekek veszélyeztetésének kérdésével mossák össze - és az Orbán-kormány a Pride betiltásának szándékát is erre a narratívára építette.

És egyelőre a könyvek fóliázását előíró szabályozás eltörléséről sincs szó - ami azt üzeni, hogy egy LMBTQ+ történetszálat tartalmazó ifjúsági könyvet másképp kell kezelni, mint bármi mást a polcon.

A teljes jogi elemzésekért a fenti szervezetek oldalait ajánlom.

Emellett van még valami, amit többször kiemeltem interjúk során, de úgy érzem, hangosabban kell mondanom.

Hálás vagyok, hogy Magyar Péter sokadszorra kiáll a szivárványcsaládok mellett - köszönet és tisztelet érte.

Ezzel egy időben pedig egyszer és mindenkorra el kellene engednie azt a frázist, hogy „a gyereknek jobb azonos nemű szülőkkel, mint heteró bűnözőkkel".

Értem, hogy a szándék tiszta, de a fogalmazás problémás.

Ez nem lehet mérce.

Egy szivárványcsalád nem egy heteroszexuális bűnözőkből álló családhoz képest lehet alkalmas gyermeknevelésre - hanem egy szerető, felelősségteljes, erkölcsileg feddhetetlen heteroszexuális családhoz képest is.

A leírtakkal együtt tudom: ami történik Magyarországon, az óriási dolog, és én is ünneplek minden lépést, míg eljutunk a mindenkinek kijáró teljes jogegyenlőségig.

Tisztában vagyok vele, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. És közben hiszem, hogy ennél most már gyorsabban kell haladnunk.

És mindenekfelett megvan bennem a bizalom, hogy meg fogunk érkezni oda.

Együtt.

07/09/2026

Hányszor hihetjük azt, hogy már ismerünk valamit?

11 éve vagyunk együtt. Tízszer jártunk együtt Mykonoson. Megszámlálhatatlan fotós fényképezett már minket a világ legkülönbözőbb pontjain – egy ideje már nem is számoljuk.

Mégis van valami varázslatos abban, amikor valaki más szemén keresztül látjuk meg magunkat.

Néha egy fénykép olyan, mint egy valódi tükör.

Van, hogy egy új kép önbizalmat ad. Máskor épp ellenkezőleg: hirtelen túlságosan is tudatossá válunk mindazzal kapcsolatban, amit addig észre sem vettünk magunkon.

És van, amikor a kép eltúloz valamit. Ami egyáltalán nem feltétlenül baj – a művészetnek nem kötelessége utánozni a valóságot.

Mert ezeken a képeken nem csak mi vagyunk rajta.

Ott van rajtuk a fotós is.

Mint Dario Laureano.

Egy művész, aki Mykonos egyik ritkán látogatott, szinte földöntúli helyszínén találkozott velünk: egy elhagyatott partszakaszon, ahol a nyolcvanas évek elején még bánya működött.

Mintha egy másik bolygón lettünk volna.
Csend volt és béke, mégis ott lebegett a levegőben valami különös idegenség.
Úgy döntöttünk, levetjük a fürdőnadrágokat.

A partokon gyakran vagyunk ruhátlanul, kamera előtt viszont szinte soha. Itt mégis furcsa módon éppen a meztelenség adott biztonságot és kényelmet.

A fotósok általában elmondják, merre fordítsuk a fejünket, hová nézzünk, mikor mosolyogjunk, csókoljuk meg egymást, vagy éppen mikor maradjunk teljesen mozdulatlanok.

Dario azt mondta: csak maradjatok mozgásban.

Mi pedig pontosan ezt tettük.

A mozdulatok pedig előhoztak belőlünk valamit, amit korábban egyetlen rólunk készült képen sem láttunk viszont.

Fel-le rohantunk a homokdűnéken, sziklákról szánkóztunk le, vizesek, koszosak, kócosak lettünk.

És ezek között a csak nekünk szóló, furcsa kis performanszok között egyszer csak megjelent a játékosság és a fájdalom is – pont úgy, ahogy az élet hétköznapi pillanataiban.

A fotózás végén találkoztunk Dario feleségével, aki megkérdezte, milyen volt.

„Jó móka volt. Egy csomó fura dolgot csináltunk.” – mondtuk.

Mire ő: „Az jó. Imádja a furcsa dolgokat.”

Nevettünk, beszélgettünk egy rövidet, de valahogy mégis igazán mélyet, aztán megöleltük egymást, és elköszöntünk.
Huszonnégy órával később, az éjszaka közepén megérkezett egy mappa.

178 fényképpel.

Ebből itt van egy - és még nyolc Instagram oldalainkon.

Ez paradox módon a legnépszerűbb posztunk lett idén, úgy like-ok, mint a támogató hozzászólások tekintetében - többnyire heteroszexuális nőktől, akik az összetartozást, a szabadságot, a művészetet látják benne.

Ugyanakkor soha ennyien nem követtek ki minket egy bejegyzésünk miatt.

Amit nem bánunk - ahogy gyakran mondom, sokkal jobb, ha valaki nem szeret azért, aki vagyok, mintha szeret, azért aki sosem voltam.

Ezek a képek rengeteget mesélnek rólunk. A személyiségünkről. A szerelmünkről. És Dario összetéveszthetetlen, semmihez sem hasonlítható önkifejezéséről.

Köszönjük neki ezt a gyönyörűen furcsa délutánt a parton.

És köszönjük, a vizuális emléket, amiket teremtett belőle, belőlünk.

Tudjuk, hogy hamarosan újra találkozunk.

Vele, önmagunkkal - és egy kicsit mindenkivel, akiből a képek érzelmeket, gondolatokat, indulatokat váltanak ki.

Steiner Kristóf |

04/09/2026

Letsz tolk ábáut szeksz, bébíz. ❤️‍🔥

Mert nem beszélünk róla eleget. És mert amikor mégis, akkor többnyire leolcsósítjuk, tárgyiasítjuk, glamurizáljuk – vagy démonizáljuk.

Pedig a sz*x lehet élet, erő, egészség is – HA jól műveljük: törődő gondoskodással a partnerünkről, partnereinkről és önmagunkról.

A sz*xben lehet játszani. Bármit. Uralmat és kiszolgáltatottságot, szerepeket és maszkokat cserélgetni.

De ha nincs mögötte, mellette és alatta tudatosság és tiszta szándék, ugyanúgy bedarálhat, mint bármely más obszesszió.

És egyszer csak már nem te birtoklod a sz*xualitásodat – hanem az birtokol téged. A kontroll pedig észrevétlenül kicsúszik a kezedből.

Ugyanakkor ezt talán csak az tudja igazán mélyen megérteni, akivel már megtörtént.

Egy olyan életszakaszban, amikor talán éppen erre a tapasztalásra volt szüksége ahhoz, hogy később máshogy lássa önmagát, a vágyait, a határait.

Nemrég a Szexplicit podcast vendége voltam. A teljes adás már a YouTube-on, a részletek pedig érkeznek a social médiában.

Szeretem, hogy ilyesmiről is beszélhetek.
Mert a sz*x sokkal többet árul el rólunk annál, mint hogy kivel, milyen pózban, és hányszor csináljuk.

Ám az önismereti része a dolognak csak akkor kerül elő, amikor már nem csak azt merjük megkérdezni magunktól: mit kívánunk, hanem azt is: miért kívánjuk… 🙌🏽

31/08/2026

Radics Zsomborral randiztam. Nimi tud róla. 😉

A Randizz velem című műsor szezonzáró adásában voltam vendég - valahol az exek, a szüleinkhez fűződő viszonyunk, a felnőtté válás, a generációs különbségek és Paris Hilton között egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy ez már rég nem egy kamerák előtt megrendezett “randi”, hanem két, más korban felnőtt q***r fiú beszélgetése arról, mennyi mindent cipelünk, és mit volna érdemes… letenni.

Szeretem Zsombort, mert amikor ránézek, a saját huszonéves énem néz vissza rám - másik generációból. Az is vicces átfedés, hogy gyakorlatilag ugyanazokkal az emberekkel találkozunk nap mint nap a posztjaink alatt: az „engem nem érdekel, ki mit csinál otthon, DE…” kommentelőkkel, akik anatómiai pontosággal írják le, szerintük hogyan sze*elünk..

De ennél fontosabb, hogy mindezzel együtt tudjuk: mindkettőnket elképesztő mennyiségű szeretet vesz körül. Olyan emberektol, akik azonosulnak velünk, értenek minket, velünk nevetnek és sírnak, vagy csak szórakoztatjuk őket. És ezért mindketten baromi hálásak vagyunk. Ezért is jó nekem Zsomborral beszélgetni. Emlékeztetjük egymást: egyikünk sincs egyedül.

Mindig vannak mások, akik hasonló cipőben járnak: ugyanúgy próbálják kitalálni, hogyan lehet önmaguknak lenni egy olyan világban, ami időnként rettenetesen sok energiát fordít arra, hogy elmagyarázza nekünk, milyennek “kellene” lennünk. Volt, amin nagyon röhögtünk, volt, amin… kevésbé. És volt olyasmi is, amit most direkt nem “lövök le”, mert akkor mégis miért néznéd meg…

A teljes beszélgetést a hozzászólások között hagyom. 🫶🏼

26/08/2026

Több tízezer fénykép van a telefonomban.

És a legtöbbjüket valószínűleg soha többé nem fogom látni.

Van vagy háromszáz naplemente, amelyekről a készítésük pillanatában meg voltam győződve: ilyen gyönyörűséges égi jelenség még soha nem történt a világon.

Virágok, amiket a telefonommal „szagoltam meg” az orrom helyett, ételek, melyeket előbb a lencsén keresztül “kóstoltam”, elmosódott szelfik, parkolóhelyek, és macskák százféle alvópózban.

Na jó, ezeket nem bánom. Sosem lehet elég macskás képe az embernek.

És közöttük, bennük, rajtuk ott van az életem.

Emberek, akiket úgy szeretek, hogy meghosszabbított önmagamként tekintek rájuk.

Olyanok, akikkel már nem igazán beszélünk.

És olyanok is, akik már nincsenek életben.

Helyek, amelyeket valamikor otthonnak hívtam.

Pillanatok, mikor még fogalmam sem volt róla, hogy éppen valami elkezdődik, vagy véget ér.

Egy kép egy összeomlásom kellős közepéről. Egy másik, amelyen a férjem kamillát szed. Egy összefirkált szalvéta Mexikóban. Apám a görögországi otthonunkban. A keresztlányaim a kertünkben. A vörösen izzó erdőtűz. És Madonna. Sok-sok Madonna.

Amikor Lobenwein Norbert felkért, hogy adjak képeket a SopronFest SHOT – Minden kép egy történet kiállítására, vissza kellett mennem értük a múltba.

Rengeteg képet töröltem. Sokat albumba tettem. Tizenhetet pedig kiválasztottam a kiállításra.

És közben rájöttem: ha mindent megtartunk, egy idő után semmit sem látunk igazán.

Tízezer kép között könnyű elveszíteni azt az egyet, amelyen valaki úgy néz ránk, ahogy csak ő tud.

A tökéletesre komponált fotók között pedig lapulhat egy bemozdult, rosszul exponált kép, amely technikailag semmit sem ér, nekünk mégis felbecsülhetetlen.

A WMN-en megjelent friss írásom az elmúlt hét évem egyfajra vizuális útinaplója - amiről azt sem tudtam, hogy írom.

Talán nemcsak tárhelyet volna jó időnként felszabadítani, hanem figyelmet is.

Kitörölni, ami már nem jelent semmit.

Keretbe foglalni azt, ami megérdemli.

Talán nem attól lesz kerek a történet, hogy minden mozzanatot megtartunk.

Hanem attól, hogy hogyan szerkesztjük a múltat. Most.

A teljes írás, és a további tizenkét kiállított képem a hozzászólások között.

A SHOT kiállítás képeinek eladásából befolyt teljes összeggel a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt támogattuk.

Address

Méthana

Website

http://www.kristofandnimi.com/

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Steiner Kristóf posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Steiner Kristóf:

Steiner Kristóf